Jávor Benedek
Megosztás
2019.5.2. |

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselője csütörtök reggel sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Legfőbb Ügyészséghez és az Európai Bizottsághoz fordul a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződés ügyében, amely állítása szerint jog- és törvénysértő módon köttetett meg.

A politikus idén februárban nyert pert a magyar állammal és a Roszatommal szemben a paksi szerződés nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban, akkor a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött, hogy az egyezmény 90 százalékát nyilvánosságra kell hoznia a kormánynak. A kormány és a Roszatom azzal érvelt az adatok nyilvánosságra hozása ellen, hogy az a vállalatot hátrányos üzleti helyzetbe hozná, de a bíróság ítélete értelmében az információszabadság érvényesülésének elve fontosabb szempont volt az ügyben.

A Paks II. Zrt. ezek után publikálta a szerződést a honlapján, amelyből Jávor állítása szerint egyértelműen kiderült, hogy a bővítésről megkötött szerződés megsértette a kötésekor hatályos, de részben a jelenlegi érvényben lévő magyar törvényeket is. Ugyanis a nemzeti vagyonról szóló törvény egyrészt kimondja, hogy a nemzeti vagyonnal kapcsolatos polgári jogi szerződések nyelve kizárólag a magyar lehet (ezzel szemben a szerződés angol nyelven íródott), másrészt az irányadó jog szintén kizárólag a magyar jog lehet.

Jávor megítélése szerint ez a második pont a lényegesebb, ugyanis a szerződésben a svájci jogot fogadták el irányadónak, ez pedig egyenesen a kormány által gyakran hangoztatott magyar szuverenitást ássa alá. Ezért a politikus a Legfőbb Ügyészséghez fordul, hogy az lépjen fel a magyar szuverenitást veszélyeztető, jog- és törvénysértő szerződéssel szemben.

Jávor továbbá az Európai Bizottsághoz is fordul az ügyben, hogy vizsgálják ki, nem sérti-e a szerződés az Európai Unió belső piaci és közbeszerzési szabályait.

 

Forrás: merce.hu