Megosztás
2016.5.30. |

A paksi atomerőmű új blokkjai körül egyre több a kétség - immár a jelenlegi erőművet üzemeltető MVM Zrt. szerint is a megújulók növekvő versenyképességével kell számolni, az áram árának jövőbeni jelentős növekedése pedig erősen kétséges. Jávor Benedek szerint mindez a paksi új atomerőművi blokkok megtérülését is aláássa, és ideje lenne a kormánynak is belátnia: a kezdetektől neki volt igaza, a kormány pedig tévedett, és hamis előfeltevésekre építi az ország legdrágább beruházását.

 

A Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője, egyetért a paksi atomerőművet működtető céggel, hogy a megújulók egyre olcsóbbak, ezért az áramárak aligha fognak jelentősen emelkedni. Jávor ezért úgy véli, piaci alapon nem fog megtérülni a paksi beruházás, az csak és kizárólag a magyar adófizetők pénzének folyamatos herdálása mellett működtethető.

Az európai parlamenti képviselő kifejtette, hogy az általa eddig felvetett összes kétely megalapozott volt: a paksi titkosítási törvény nem volt EU konform, a közbeszerzés hiánya és az atomerőmű tiltott állami támogatása miatt az Európai Bizottság eljárást indított. A finanszírozás orosz forrásokból aligha megvalósítható, sőt a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselőjének megrendelésére a közelmúltban készült Zöld Magyarország Energia Útiterv azt is bebizonyította, hogy az új blokkok által termelt energia olcsóbban kiváltható megújuló energiaforrásokkal. Mindeközben a kormányzati propagandagépezet szerint a paksi beruházással minden a legnagyobb rendben van. Jávor szerint ideje lenne, hogy a kormány még csak papíron meglévő csődtömeg megépítését végleg levegye a napirendről, és a meglévő forrásokat sürgősen megújuló energiaforrások fejlesztésére fordítsák.

 

Budapest, 2016. május 30.

Jávor Benedek

a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!