Megosztás
2020.8.27. |

Titkolja a kormány, mennyi közpénzbe került a Hajógyári-sziget árvízvédelmére vonatkozó környezeti hatástanulmány elkészítése, és mi Orbán Viktor valódi célja az óbudai zöldterülettel. Kiderült ugyanis, hogy Gulyás Gergely korábbi bejelentésével ellentétben folytatódik a szigetre tervezett mobilgát engedélyezési eljárása. A Párbeszéd közérdekű adatigénylést nyújt be, és felszólítja a kormányt, hogy azonnal álljon el a Hajógyári-sziget lerombolásának tervétől, első lépésben vonja vissza az engedélyezési eljárást!

 

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, illetve a Pest Megyei Kormányhivatal is szervezett közmeghallgatást a Hajógyári-sziget ügyében, ahol kiderült: sem az állami tulajdonú Országos Vízügyi Főigazgatóság, sem a környezeti hatástanulmányt készítő Viziterv Environ Kft. nem voltak hajlandóak elárulni, mennyibe került a tanulmány elkészítése annak ellenére, hogy azt közpénzből finanszírozták.

 

Gulyás Gergely július 30-án jelentette be, hogy a kormány döntött: a Hajógyárin semmilyen beruházást nem támogat. Ehhez képest érthetetlen, hogy akkor miért folytatódik a szigetre tervezett közel 20 milliárd forintos mobilgát engedélyezési eljárása, amihez több ezer fa kivágására és a sziget lebetonozására lenne szükség.

 

A hatástanulmány maga is elismeri, hogy jelentős környezeti pusztítással járna a mobilgát megépítése egy olyan helyen, ahol nem lakik senki, tehát semmi szükség a terület bevédésére. A tanulmányban szintén szerepel, hogy egy esetleges árvíz akár 9 cm-rel is megemelheti a Duna vízszintjét, aminek visszaduzzasztó hatása komoly veszélybe sodorná Óbuda és Újpest lakosságát.

 

Abszurd, hogy a közmeghallgatáson sem a vízügyi hatóság, sem a tanulmány készítői nem tudtak választ adni arra sem, hogy milyen céllal készült a tanulmány.

 

A kormányhatározat szerint még mindig kajak-kenu központot terveznek a szigetre, ám a Párbeszéd meggyőződése szerint sokkal valószínűbb, hogy egy tervezett 1400 lakásos luxuslakópark és a NER-lovagok újabb hízlalása miatt akar a kormány gátat építeni a szigetre. Ez már csak azért is valószínű, mert a kajak-kenu központot nem kell bevédeni mobilgáttal.

 

A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy álljon el a Hajógyári-sziget lerombolásának tervétől, mert azt sem az óbudaiak, sem a budapestiek nem támogatják! A Párbeszéd követeli, hogy a hatóságok azonnal vonják vissza a mobilgát engedélyezési eljárását!

 

 

Budapest, 2020. augusztus 27. 

 

Szabó Tímea,

a Párbeszéd társelnöke, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője