Megosztás
2016.9.22. |

Egy Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője által nyilvánosságra hozott levél alapján kirajzolódik a Paks2 tendereztetésének elmaradása miatti kötelezettségszegési eljárást várhatóan lezáró megállapodás tartalma az Európai Bizottság és a magyar kormány között. Eszerint a magyar fél azért nem írt ki nemzetközi közbeszerzést a projektre, mert megítélése szerint a magyar előírásoknak csak és kizárólag a Roszatom szállította VVER 1200-as típusú blokkok feleltek meg. Az érvet elfogadó Bizottság a megállapodásban ugyanakkor várhatóan előírja, hogy a beruházás további szakaszaiban nem lehet elmulasztani a tendereztetést. Jávor szerint a megállapodás valótlan információkon alapul, és jogilag rendkívül gyenge lábakon áll, miközben előre láthatólag illúzióvá teszi a kormány által beharangozott 40 százalékos magyar beszállítói arány elérését.

 

Az EP-képviselő blogján hozta nyilvánosságra azt a levelet, amelyet a kötelezettszegési eljárás kezdeményezőjeként kapott az Európai Bizottságtól. A levél részletesen leírja az EB álláspontját, amelyre alapozva a Bizottság az eljárás lezárásra készül. Eszerint elfogadják a magyar kormány magyarázatát, hogy azért nem volt szükség az uniós közbeszerzési jog szerinti nemzetközi tender kiírására, mert nem volt más piaci szereplő, amely a magyar biztonsági és technológiai előírásoknak megfelelő nukleáris blokkokat tudott volna szállítani. Jávor Benedek azt állítja: ez az érv nyilvánvaló hazugság. A magyar kormány éveken keresztül nemzetközi közbeszerzés kiírására készült, és ennek során egyszer sem merült fel, hogy más atomenergiában utazó cégek termékei ne felelnének meg a magyar előírásoknak. Sőt a kormány maga nevezett meg mintegy féltucat lehetséges ajánlattevőt. Alig hihető az is, hogy az EU más tagállamaiban megfelelőnek bizonyuló típusok épp csak a magyar szabványokat ne lennének képesek kielégíteni. Ráadásul magától a bővítési kormánybiztostól tudjuk, hogy épp a Roszatom szállította technológia viszont nem illeszkedett a magyar előírásokhoz. Aszódi Attila korábbi nyilatkozatai szerint számos módosítást kértek az orosz féltől a konstrukción, hogy az teljesítse a magyar elvárásokat. 

Az EP-képviselő szerint egy erre épülő megállapodás hazugságon alapulna. Hozzátette emellett, hogy amennyiben viszont valósnak tekintjük a magyar kormány érvelését, akkor nem csupán a tendereztetés elmaradása, hanem az egész magyar szabályozás uniós jogba ütközik, mivel indokolatlanul szűkíti a piacot, és adminisztratív eszközökkel biztosít önkényes előnyt egy konkrét piaci szereplőnek. Jávor Benedek egy ilyen tartalmú megállapodás elfogadása esetén panasszal fog élni az Európai Bizottságnál, az uniós jogot sértő magyar szabályozás miatti kötelezettségszegési eljárást kezdeményezve. A-képviselő szükség esetén kész az ügyet az Európai Bíróságra vinni, hogy kikényszerítse az európai szabályok betartását.

A megállapodás másik elemeként előírt tendereztetési kötelezettség Jávor szerint illúzióvá teszi a kormány által a bővítés melletti egyik érvként említett 40 százalékos magyar beszállítói részarányt. Ez a szám eleve légből kapott volt, amit ráadásul a bővítésre vonatkozó magyar-orosz szerződés sem tartalmaz, abban csupán annyi szerepel, hogy a felek „lehetőség szerint törekszenek” a minél magasabb magyar beszállítói arány elérésére. Nyílt nemzetközi közbeszerzésekben ugyanakkor a beruházó aligha kedvezményezheti a magyar pályázókat, mivel a legjobb ajánlatot tevőt kell győztesnek hirdetni, függetlenül attól, hogy az adott cég mely uniós tagállamból érkezett. 

Mindez azt jelenti, hogy a kormány és az EB között körvonalazódó, Paks2-ről szóló megállapodás, bár lezárhatja a folyamatban lévő jogvitákat (miközben újabbaknak ágyaz meg), ugyanakkor porrá zúzza a kormány bővítés melletti valamennyi érvét. Az állami támogatás meglétének kinyilvánítása világossá teszi, hogy Paks2 egy soha meg nem térülő, évtizedeken át veszteséget termelő monstrum lesz, ennek következményeit pedig a magyar adófizetőknek kell majd állniuk. Nem az olcsó áram szinonimája lesz, hanem a talán legnagyobb pénzügyi teher, amit az ország ebbben az évszázadban a nyakába vesz. Beleölt pénz pedig nem a magyar gazdaságot fogja élénkíti, hanem elsősorban Oroszországét, illetve azon tagállamokét, ahonnan a tendereken nyertes cégek érkezni fognak. Magyarországnak csak a számla marad.

 

A levél Jávor Benedek blogján elérhető: 

http://javorbenedek.blog.hu/2016/09/22/homokra_hazat_hazugsagra_atomeromuvet_epiteni_nem_jo_otlet

 

 

A jövő környezetbarát és fenntartható!

Csatlakozz!