Megosztás
2014.4.25. |

Az Együtt-PM Szövetség nyilvános vitát kezdeményez az európai parlamenti választáson érvényes listával induló valamennyi párt részvételével. A szövetség azt javasolja, hogy a pártok képviselői a jövő hét folyamán egyeztessenek ennek részleteiről.

Az Együtt-PM Szövetség a mai napon levélben fordult a május 25-i európai parlamenti választáson érvényes listát állító politikai pártokhoz. Ebben a pártszövetség kezdeményezi, hogy e szervezetek a jövő hét folyamán kezdjenek egyeztetést egy nyilvános vita megrendezéséről.

 

Az Együtt-PM Szövetség célja, hogy minden párt – amelynek listáját az NVB elfogadta – képviseltesse magát az egyeztetésen és a majdani vitán.

A Jobbik meghívását azért tartja külön is fontosnak az Együtt-PM Szövetség, mert ugyan alapjaiban utasít el mindent, amit a Jobbik képvisel és megjelenít a magyar politikában, de a viták tabusításának stratégiája nem működött az elmúlt években. Vitatkozni kell a Jobbikkal is, mert megtévesztik a választókat, programjaik, nézeteik csak elszegényedést és háborúskodást hoznának Magyarországra.

 

Jávor Benedek, az Együtt-PM EP-választási listáján második helyen szereplő jelölt beszélt erről pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A politikus hangsúlyozta, a választók május 25-én csak akkor tudnak felelős döntést hozni, ha a pártok tisztázzák, milyen elképzelésük van Magyarország és Európa kapcsolatáról, illetve miként használnák fel az uniós támogatások tízmilliárd forintjait.

    Jávor Benedek elmondta: a Jobbik képviselőit is várják a vitára, mert úgy gondolják, hogy a Jobbikot "vitában, érvekkel kell lesöpörni", bemutatva, hogy a "valóságban soha nem működőképes lózungokat" hirdet. 

 

 Jávor Benedek sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon nem valósult meg olyan érdemi beruházás, amely döntő részt ne európai uniós támogatásnak lenne köszönhető. Szerinte ezért rendkívül fontos, hogy a most induló új brüsszeli költségvetési időszakban az ország miként tudja felhasználni a rendelkezésére álló forrásokat.

 

    Az Együtt-PM társelnöke bírálta a kormányt, amiért "teljesen feleslegesen harcot hirdetett" Brüsszellel szemben, és a tapasztalt szakembereket az NFÜ megszüntetésével "szétszórta", ezzel kockáztatva az uniós pénzek hatékony falhasználását.

 

    Az Együtt-PM ezért kezdeményezi, hogy az újonnan alakuló parlament érintett bizottságai hallgassák meg az uniós pénzek szétosztásáért felelős intézményrendszert kialakító Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, miként garantálható, hogy ne ragadjon be uniós forrás - közölte Jávor Benedek.

 

    Kezdeményezte továbbá, hogy az új uniós költségvetési időszakban váljon teljesen nyílttá a különböző operatív programok támogatása és azokból ne csak a "fideszes oligarchakörök" részesüljenek.

 

Budapest, 2014. április 25.