Megosztás
2015.11.19. |

A létező legkeményebb jelzést adta az Európai Bizottság az Orbán-kormánynak, amikor Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) európai parlamenti képviselőjének beadványa nyomán jogsértőnek minősítette a titkos megállapodásban Putyinnak ajándékozott paksi új erőművet. Nemcsak a Párbeszéd Magyarországért mondta, hanem Barroso bizottsági elnök, Lázár János által idézett levelében, is figyelmeztetett a legelején, hogy a beruházás sértheti az uniós szabályokat.

 

Az uniós döntés után követeljük az előkészületek azonnali felfüggesztését, a folyamatos kormányzati hazudozás abbahagyását és az évszázad korrupciójának leállítását.

Az Orbán-kormánynak nem volt joga átláthatatlan alku keretében, versenyeztetés nélkül az orosz Roszatomnak adni a paksi bővítési beruházást, ezért az Európai Bizottság most kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. 

A PM a titkos moszkvai Orbán-Putyin paktum 2014. januári bejelentése óta azt az álláspontot képviseli: amíg Magyarország az Európai Unió része, a titkos szerződések alapján az atomerőművet nem lehet megvalósítani. Sőt, a bizottságból is legfelsőbb szinteken figyelmeztettek.

A PM szerint a helyzet egyértelmű: az immár uniós mérce szerint is mutyigyanús ügyletet azonnal le kell állítani. Orbánéknak pedig el kell számolniuk a bővítésre pazarolt milliárdokkal, és az országnak okozott energetikai, környezetvédelmi, külpolitikai és morális károkkal, mielőtt a gigantikus pénzeltüntetési kísérlet maga alá temeti a magyar gazdaságot.

 

Link az Európai Bizottság leveléhez:

https://www.facebook.com/javorbenedek/photos/a.184638211577652.35203.131797633528377/981716478536484/?type=3&theater

 

Brüsszel-Budapest, 2015. november 19.

Jávor Benedek

a PM európai parlamenti képviselője