Megosztás
2014.4.17. |

Bajnai Gordon vezeti az Együtt-PM európai parlamenti (EP-) listáját. A választási szövetség vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, azért vezeti a listát, mert ezzel is jelezni szeretnék, hogy számukra az európai politika belpolitikát is jelent.

 

    A volt kormányfő megerősítette, hogy nem fog EP-képviselőként dolgozni. A listán másodikként, de valójában "első számú kijutóként" Jávor Benedek, az Együtt-PM és a Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerepel - közölte Bajnai Gordon.

    Felsorolta a 34 névből álló lista további, az első tízben szereplő tagjait is, ők: Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM elnökségi tagja, Krasztev Péter, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet volt vezetője, Balázs Péter egykori külügyminiszter, Dorosz Dávid, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, Benedek Márton, az Együtt alapítója, Daróczi Gábor, a Romaveritas igazgatója, Herman Zita szociológus és Hajdu Nóra a választási szövetség külpolitikai szakértője.

    Az Együtt-PM legalább két, de inkább három képviselőt szeretne kijuttatni az Európai Parlamentbe – mondta kérdésre válaszolva Bajnai Gordon. 

    Az EP választások tétje, hogy kik és hogyan képviselik a magyar érdeket Európában, hová tartoznak a magyarok – hangsúlyozta.

    EP-képviselőiknek az lesz a dolguk, hogy mindig, minden esetben megvédjék a magyar érdeket, ha lehet, ebben működjenek együtt a kormánnyal, ha nem, akkor a kabinettel szemben is – jelentette ki.

    Orbán Viktor mindig a nemzeti érdekre hivatkozik, amikor konfliktusokat vállal Brüsszelben. Magyarország szabadságát jelenleg viszont nem külső erőktől kell félteni, arra a legnagyobb veszélyt sok esetben a miniszterelnök és kormánya jelenti - közölte.

    Magyarország elemi érdeke, hogy az európai együttműködés fejlődjön és erősödjön. A magyar kormány viszont rengeteg olyan gesztust tett, amelyekkel távolította az országot Európától – mondta Bajnai Gordon.

    A választás szimpátiaszavazás is lesz, mert most nem az "orbáni választási rendszerben" kell elindulni, és nem olyan rendszerben kell megméretni magukat, amelyben az identitásukat is feladva fognak össze másokkal – szögezte le.

    Jávor Benedek úgy fogalmazta meg kampányuk fő üzenetét, hogy "Európában, Magyarországért". A kormány az elmúlt négy évben feladta a rendszerváltozás egyik legfontosabb célkitűzését, és Kelet felé fordult. Egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország jövője Európában van, és miközben a magyar érdekekért itthon és külföldön is határozottan ki kell állni, ez nem szembefordulást jelent Európával - jelentette ki.

    Az Együtt-PM olyan demokratikus, átlátható, ellenőrizhető Európát szeretne teremteni, amely képes figyelembe venni az egyes tagállamok sajátosságait, ahol a magyar és egyéb tagállami érdekeket hatékonyan tudják képviselni, de a közös érdekeket kifelé is tudják érvényesíteni – mondta.

    Bajnai Gordon kérdésre válaszolva azt mondta, ha bejutnak az EP-be, akkor a Párbeszéd Magyarországért a zöld frakcióhoz szeretne csatlakozni, az Együtt pedig a következő hetekben dönt erről a kérdésről.

 

Forrás:MTI

 

 

A LISTA:

1. Bajnai Gordon

2. Jávor Benedek

3. Szelényi Zsuzsa

4. Krasztev Péter

5. Balázs Péter

6. Dorosz Dávid

7. Benedek Márton

8. Daróczi Gábor

9. Herman Zita

10. Hajdu Nóra

11. Dávid János

12. Szilágyi Péter

13. Sértő Radics István

14. Teket Melinda

15. Borsos Gábor

16. Bátyai Edina

17. Dienes Csilla

18. Datki Szabolcs

19. Dr. Szegedy István

20. Szeles András

21. Erőss Gábor

22. Simándi Szelim

23. Nagy Sándor

24. Hídvégi Gábor

25. Szalóczy Géza

26. Kovács Márton

27. Cseke Gyula

28. Réz Ágnes

29. Kövesdi András

30. Bence Ottó

31. Berkecz Balázs

32. Rauschenberger Péter

33. Szabó Rebeka

34. Szabó Tímea