V. Naszályi Márta
Megosztás
2017.11.10. |

     A Párbeszéd elnökségi tagja, aki a témában sajtótájékoztatót is tartott pénteken, azt mondta az MTI-nek, hogy a méltó lakhatást alapvető emberi jogként kezelik.
   

    V. Naszályi Márta kitért arra is, hogy mintegy 30 ezer hajléktalan él Magyarországon, miközben az üres lakások száma megközelíti a 380 ezret. A támogatott lakásszektor hiánya miatt viszont "nem tud találkozni a kereslet és a kínálat" - fűzte hozzá. A Párbeszéd 100 ezer szociális bérlakást, 25 ezer kollégiumi férőhelyet építene 4 év alatt.

 

    Szociális szakemberek felméréseire hivatkozva közölte, hogy az állam egy hajléktalan ellátására és "az utcán való tartózkodásának az üldözésére" körülbelül havi 58 ezer forintot fordít. A méltó lakhatás biztosítására és a szociális ellátásra viszont alig többet, havi 64 ezer forintot kellene költeni - tette hozzá. Mint mondta, ha két rászoruló költözne egy szociális bérlakásba, akkor az állam akár évi 600 ezer forintot is meg tudna takarítani kettőjükön.

 

MTI, Budapest, 2017. november 10. 

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!