Megosztás

Együtt-PM: Miért nem válaszol Polt Úr?

Tegnap az Együtt-PM Választási Szövetség aktivistái a Legfőbb Ügyészség épülete előtt kérdezték Polt Pétert arról, hogy miért nem lép fel az állami korrupcióval szemben. Válasz azonban sem tőle, sem az irodájától nem érkezett.
Megosztás

Együtt-PM: A nemzeti parkokat is elérte a "fideszes földéhség": félő, hogy a védett területeket a kormánypárthoz közeli érdekeltségek vehetik bérbe, illetve hogy feldarabolják őket.

Szabó Rebeka, a PM független országgyűlési képviselője szerdán az MTI-nek elmondta: a kormány 100 ezer hektár nemzeti parki területet akar újra bérbe adni. A politikus ezt azért tartja aggasztónak, mert a pályázati pontok 40 százalékát ezúttal is szubjektív szempontok alapján ítélhetik oda. Ez a gyakorlat vezetett oda, hogy az először kiírt 60 ezer hektárnyi állami földbérlet nagy része helyi gazdálkodók helyett a Fideszhez közeli érdekcsoportokhoz került - hangsúlyozta.
Megosztás

Együtt-PM: Óvja a tehetőseket az adóemelések kormánya

Az Orbán-kormány újabb adóemelésekkel gondoskodik arról, hogy nyáron se feledkezzünk meg róluk. A terhek növekedése alól –ahogy már megszokhattuk– a tehetősek ezúttal is mentesülnek.
Megosztás

Együtt-PM: Elég a kormány állampárti módszereiből!

Az Együtt-PM kiáll a takarékszövetkezeti rendszer önállósága mellett, és visszautasítja a kormány állampárti módszereit, amellyel kisajátítja a takarékszövetkezeti tulajdont.
Megosztás

Együtt-PM: A Tudományos Akadémia épületeivel is mutyizhat az Orbán-kormány?

A kormány kipaterolja a Budai várból a Magyar Tudományos Akadémia intézeteit. Azt azonban nem tudni, hogy mikor és hova költözhet majd a Bölcsészettudományi, a Társadalomtudományi, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Nyelvtudományi Intézet. Félő, hogy a kormány ezzel a döntéssel a tudományos kutatásokat is ellehetetleníti.
Megosztás

Együtt-PM: Polt Péter indítson vizsgálatot a korrupciós ügyekben

A Transparency International kutatása szerint hazánkban a korrupció eddig sosem látott, magasabb rendű formája alakult ki, az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják. Az Együtt-PM Szövetség így értetlenül áll azelőtt, hogy a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség a mai napig semmilyen az állami korrupcióval kapcsolatos ügyben sem vizsgálódik. - Nem indított eljárást sem a termőföld, sem a trafikok, sem pedig a közbeszerzések anomáliái kapcsán.
Megosztás

Együtt-PM: Felelős klímapolitika helyett offshore-ozás

Zavaros üzleti előéletű, offshore hátterű zöldenergia-ipari vállalkozásoknál praxist szerző üzletembert nevezett ki klímapolitikai államtitkárnak Áder János. Az új vezető szakmai hátterének hiánya azt sugallja, hogy az Orbán-kabinetet a klíma-ügyből továbbra is csak az elkölthető kvótapénzek és uniós források érdeklik. Az Együtt - PM Szövetség felhívja a figyelmet a sürgős össz-kormányzati és ágazati klímastratégiák szükségességére.
Megosztás

Együtt-PM: Orbán Viktor megijedt saját felelősségétől, és inkább a felelőtlenséget választotta

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség a csekk- és bankadóval kapcsolatos rendszerre és a néhány minisztériumban fizetett költségtérítésre reagálva azt kérte a kormánytól, hogy tegye igazságossá a fennálló rendszert: vagy törölje el a tranzakciós illetéket, vagy terjessze ki a kompenzációt mindenkire, akit terhel ez a sarc. A kormány erre válaszul megszünteti azt a védelmet, amit eddig annak a néhány munkavállalónak adott. A közszolgálati dolgozókról szóló törvény minden dolgozónak előírja a költségtérítést, ezzel a döntéssel Orbán Viktor törvényt szeg.
Megosztás

Nyílt levél Harrach Péter országgyűlési képviselőnek (KDNP)

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Bizakodással és az egyetértés szándékával vártam csütörtöki sajtótájékoztatóját, hiszen a politikusoknak egységesnek kell lenniük a hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő családpolitika tekintetében. Az elmúlt évtizedek e téren rengeteg mulasztással, újrakezdéssel és konszenzushiánnyal terhesek. Miközben a kormányzó pártok azzal kezdték reformjaikat, hogy felülírták elődjeik terveit, addig a családok és a gyermekek helyzete a „szerencsések” esetében nem változott, a szegénységben és nélkülözésben élő vagy gyermeket vállalni akarók számára viszont a jövő egyre borúsabb lett, a gyermekvállalás pedig csak álom maradt.
Megosztás

Együtt - PM: Lázár János felügyeli az NFÜ-t. „Kecskére bízták a káposztát”.

Egy kormányrendelet módosítása értelmében Lázár János felügyeli az uniós források elosztásával kapcsolatos döntéseket és intézményrendszert. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szerint ez azt jelenti, miután Lázár János „bizonyított” a trafikpályázatok esetében a koncessziók elosztásával, teljhatalmat kaphat az uniós elosztásában is. fotó: www.sxc.hu