Megosztás

Krétakör: A kormány folytatja a független közösségek kivéreztetését

Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány indoklás nélkül, önkényesen továbbcsökkentette a Krétakörnek megítélt támogatás mértékét, és politikai ellenfélként bánik a független civil és művészeti közösségekkel. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy Orbán...
Megosztás

Rogán az új Hunvald!

Garázs is jár az önkormányzati luxus-bérlakás mellé Habony Árpádnak Egy 100 millió forintot érő foghíjtelket tart üresen a Belvárosi Önkormányzat vélhetően csak azért, hogy be lehessen hajtani annak a Szerb u. 9. szám alatti háznak a garázsába, melynek egyik...
Megosztás

SZABÓ TÍMEA: A Pető egy hungarikum, az intézetben olyan módszert alkalmaznak, amit a világ sok országában szeretnének alkalmazni!

Az Együtt-PM tudni szeretné, hogy miért kell főiskolává átalakítani – a szövetség szerint ezzel államosítani - a Pető Intézetet – erről szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea beszélt. A politikus hangsúlyozta: az intézet kilencven százalékban eddig is...
Szabó_Rebeka_atvegyenesbeszed_20140627
Megosztás

Elég nagy katyvasz van a pályázatok körül

Én azt látom, hogy elég nagy katyvasz van a pályázatok körül. - ezt Szabó Rebeka mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A videó megtekinthető itt .
Megosztás

Olyan pályázó is nyert Kishantoson, aki nem is indulhatott volna

Az Együtt-PM közlése szerint olyan induló is földbérlethez jutott a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ földterületeire kiírt pályázaton, aki nem is nevezhetett volna. Erről Szabó Rebeka beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Nemzeti Földalapkezelő...
Megosztás

Milyen hozadéka van az 54 milliós utazásoknak?

Legyen jó gazdája a közpénzeknek a 18. kerület! Petrovai László, az Együtt-PM Szövetség helyi politikusa közérdekű adatigényléssel fordul a 18. kerületi polgármesterhez, hogy kiderüljön, valóban a kerületiek érdekeit szolgálták-e a kerületvezetés több tízmilliós...
Szabó_Rebeka_atv_start_20140611
Megosztás

A vízmű cégeknek milliárdos veszteségei vannak

Szabó Rebeka az Atv Start vendége volt, ahol többek között szóba került: a rezsiharc miatt veszteségessé tett közszolgáltatók (a hulladékszállítás és a kéményseprés leállása után most a vízszolgáltatókat fenyegeti az összeomlás), a paksi hitelszerződés, ami Jávor...