Jávor Benedek
Megosztás

Állítsuk meg Orbán Viktort!

Az európai parlament ma meggyőző többséggel – jelentős számú néppárti képviselő támogatásával - elfogadta azt a négypárti javaslatot, amely felszólítja a Bizottságot a magyarországi helyzet szoros nyomonkövetésére, és az Európai Parlament belügyi, állampolgári, jogi és...
Szabó Rebeka
Megosztás

A kormány feléli a jövőt! - Erdőrészek tűnhetnek el a kirándulók elől

Az erdőtörvény elfogadott módosítása visszalépést jelent erdeink természetvédelmi és közjóléti funkcióiban. A Párbeszéd szerint a kormány megint rombolja a közösség tulajdonát, hogy szűk csoportok gazdasági érdekeinek kedvezzen. Erdőket vághatnak ki, és adnak majd...
Párbeszéd
Megosztás

Veszélyben az egyetemek! A CEU után a Szegedi Tudományegyetem a következő?

Lázár János a napokban gyakorlatilag megfenyegette a Szegedi Tudományegyetem vezetőit, amiért kiálltak a CEU mellett. Bebizonyosodott, nem a Közép -Európai Egyetem az utolsó célpont. A Párbeszéd szerint a habonyi kényszercselekvésekkel a kormány elüldözi a fiatalokat...
Párbeszéd
Megosztás

Méltányos ápolási díjat!

A Párbeszéd Magyarországért szerint meg kell szüntetni azt az embertelen és kegyetlen helyzetet, hogy a szülőknek anyagi okokból kell feladniuk súlyosan fogyatékos, állandó felügyeletet igénylő gyermekük otthoni ápolását. Mindezt azért, mert ellehetetlenül az életük az...
Szabó Rebeka
Megosztás

Petíciót indítunk az állatok védelme érdekében

Állatvédő petíciót indít a Párbeszéd - jelentette be a párt szakpolitikusa szombaton Budapesten, a Városligetben. Szabó Rebeka a sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon elmondta, Magyarországon az utóbbi hetekben egyre gyakoribb probléma, állandó konfliktus...
Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

Matricázz! Töltsd le, nyomtasd ki, ragaszd tele az országot!

Töltsétek le a matricákat, nyomtassátok ki, majd ragasszátok tele az országot! Hajrá! Innen tölthetitek le.
Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

Egy megalkuvó, gyáva fideszes politikus vagy János

Nem tagadta meg múltját Áder János és egy fideszes politikushoz méltóan tisztességtelen, gerinctelen döntést hozott. A CEU beszántása támadás a szabad egyetemek, a szabad oktatás, a szabad gondolkodás ellen. A Párbeszéd Magyarországért az Alkotmánybírósághoz, majd a...