Tordai_Bence
Megosztás

Csődöt mondott a Fidesz az oktatásban és egészségügyben, ezért uszít a közalkalmazottak ellen

Lázár János félrevezető módon, hamis adatokkal magyarázza a romló versenyképességet, és mindent megtesz azért, hogy a verseny- és a közszféra alkalmazottait egymásnak ugrassza. Lázár szerint a versenyszféra dolgozói fizetik ki az „egymillió állami alkalmazott” bérét. A...
Megosztás

Véget kell vetni az élelmiszerpazarlásnak Magyarországon is!

Franciaországban elfogadták azt a törvényt, amely arra kötelezi a nagy élelmiszerláncokat, hogy a fel nem használt, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket megsemmisítés helyett a rászorulóknak kell odaadniuk. A Párbeszéd Magyarországért (PM) nemrég határozati...
Megosztás

Orbán és KLIK-je a hibás!

A Fidesz oktatáspolitikája a jövő nemzedékek, a gyerekek jövőjét veszélyezteti. Erre hívta fel a figyelmet a Miskolcról indult, országossá terebélyesedő tiltakozó mozgalom. Most beáldozták az államtitkárt, de a valódi felelős Balog Zoltán miniszter, s még inkább maga...
Szabó_Rebeka
Megosztás

A közösségi bérlakásokra fordítaná a csok forrásait a PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) szánt forrásokat inkább fordítsák a közösségi bérlakásszektorra - közölte pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a zuglói alpolgármester. Szabó Rebeka azt kérte, hogy az...
Megosztás

50 milliárd klientúra-építésre, a krétát meg a tanárok veszik

Költségvetést módosít a Párbeszéd Magyarországért (PM) , hogy a Fidesz szerbiai szerviense, Pásztor István pártja számára megítélt pénzt inkább a magyar oktatásra költsék. Miközben a Klik fizetésképtelen, az iskolákban nincs kréta és vécépapír, a felújításokat a szülők...
Megosztás

Meg kell szüntetni a Klik-et!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) támogatja a pedagógusok szerdai demonstrációit - közölte az ellenzéki párt elnökségi tagja, aki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetésére és a tanárok bérének emelésére...
Megosztás

A Lázár-lista áldozatai: ózdi veszteségek

A Miniszterelnökség megszorító csomagja olyan fontos intézményeket és vidéki projekteket is halálra ítél, mint a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és annak ózdi fejlesztései. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a „bürokráciacsökkentés”...