jávor_benedek
Megosztás

Brüsszel nemet mond a roma gyerekek szegregációjára

Az Európai Bizottság ma hivatalos értesítést küldött Jávor Benedeknek , a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének, hogy panasza alapján kötelezettségszegési eljárást indítottak a magyar kormánnyal szemben a roma gyerekek oktatási szegregációja miatt. Jávor még 2015...
Megosztás

Az Orbán-kormány a klímát is "megvédi"

A parlament megszavazta a tavalyi párizsi klímamegállapodás kihirdetését. A Párbeszéd Magyarországért szerint hasznos, hogy az éghajlatváltozás megelőzésének globális kereteit végre nemzetközi egyezmény rögzíti, az viszont elkeserítő, hogy az Orbán-kormány továbbra is...
Megosztás

Az EU vizsgálja a paksi hulladék szállítását

Jávor Benedek , a Párbeszéd Magyarországért (PM) EP-képviselőjének beadványa nyomán az Európai Bizottság úgynevezett EU Pilot eljárás keretében vizsgálja a 2003-as paksi súlyos üzemzavar hulladékainak szállítását. A 11 évig az erőmű területén tárolt hulladékot 2014...
Megosztás

Paksi bővítés: komoly baj van a referenciákkal

A szentpétervári Leningrád atomerőmű után súlyos műszaki hiányosságokra derült fény a paksi bővítés másik referenciaprojektjének szánt beruházás, az asztraveci reaktor építésénél is. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az ijesztő orosz technológiai és kivitelezési...
Megosztás

Az Orbán-kormány és a TTIP – vége a gazdasági szabadságharcnak?

A kormány nem tud hibázni, ha a TTIP-ről van szó: az USA-EU szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos összes eddigi megnyilatkozása hazugságnak bizonyult. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint ideje végre igazat mondani a magyar közvéleménynek, a megállapodás...
Megosztás

A nemzetközi kötelezettségvállalás fogalmának koherenciája a tét a Kúria döntése nyomán

Úgy tűnik, hogy a Kúria szűk körűen értelmezte a nemzetközi kötelezettségvállalás fogalmát, melyet a menekültügyi népszavazás kérdése érint. Jávor Benedek a Párbeszéd Magyarország (PM) , európai parlamenti képviselője, noha tudomásul veszi a Kúria ítéletét, továbbra is...
Megosztás

Rebecca Harms: közös európai megoldásra van szükség

Közös európai megoldásra, közös európai határőrizetre van szükség a menekültválság kezeléséért - jelentette ki Rebecca Harms európai parlamenti (EP) képviselő, az EP Greens/EFA (Zöldek/Európai Szabad Szövetség) frakciójának társelnöke hétfőn Szegeden. A határőröknek...