Megosztás
2016.4.7. |

Az Európai Bizottság adóügyekért felelős biztosa, Pierre Moscovici ma mutatta be az EU áfa-rendszerének megreformálásáról szóló akciótervet. Jávor Benedek európai parlamenti képviselő üdvözölte, hogy az Európai Bizottság végre felébredt csipkerózsika-álmából, és foglalkozni kezdett az EU egyik legégetőbb pénzügypolitikai problémájával. 

 

Az áfa-befizetéseken alapul az Unió bevételeinek nem elhanyagolható része, elkerülhetetlen tehát, hogy EU-s szinten nézzünk szembe a problémával.  A PM EP-képviselője a 2014-es parlamenti ciklus kezdete óta folyamatosan hangsúlyozza, hogy az unióban működő áfa-rendszer túlságosan széttagolt és bonyolult. Ebből fakadóan túl sok kiskapuja van, amelyek lehetőséget teremtenek a visszaélésekre, különösen a határokon átnyúló körkörös áfacsalásokra. 

A téma hazánkban sem ismeretlen, sőt nálunk kormányzati háttértámogatással történik mindez. Elég, ha a Horváth András által nyilvánosságra hozott, elsősorban a mezőgazdaság területét érintő, 1000 milliárdos nagyságrendű visszaélésekre gondolunk, amelynek kapcsán a magyar hatóságok a mai napig nem voltak képesek érdemi vizsgálatot lefolytatni – leszámítva a bejelentő vegzálását. Az ilyen csalások összege évente az EU teljes költségvetésénél nagyobb összeget érintenek, mely a tagországok és az EU költségvetéséből is hiányzik. 

 

Jávor Benedek  legutóbb az EU pénzügyi érdekeinek védelméről szóló jelentésében hívta fel a Bizottság figyelmét a sürgős cselekvés fontosságára. Erre tesz most kísérletet az Európai Bizottság ezzel az akciótervvel, amely szerint a Bizottság egységesíteni kívánja az európai áfarendszert, be akarja zárni az áfacsalások kiskapuit, közelíteni akarja az tagországi áfák mértékét, valamint egyszerűsíteni akarja a gazdasági társaságok terheit is.

 

Az akcióterv meghatározza ugyan a kulcspontokat, ahol lépni kellene, de nem tartalmaz konkrét cselekvési tervet, csupán előrevetíti, hogy mikorra tervez javaslatokkal előállni. Aggodalomra ad okot, hogy a hangzatos kijelentések mögött vajon valóban van-e politikai akarat az áfacsalások megfékezésére és egy egységesebb áfarendszer kialakítására, akár annak árán is, hogy a Bizottság a folyamat során egyes "ellenérdekelt" tagországok lábára lépjen. „Minden nap, amellyel később történik tényleges változás az áfarendszerben majdnem napi félmilliárd eurót vesz ki az európai adófizetők zsebéből."- mondta az EP képviselő.

 

Brüsszel- Budapest, 2016. április 7.

Jávor Benedek, PM

 

Párbeszéd: Veled!