Szabó Tímea
Megosztás
2018.12.4. |

A parlament Igazságügyi bizottságának mai meghallgatásán Polt Péter a Párbeszéd által korábban felderített ügyben nem emlékezett az elmúlt hetek legnagyobb illegális fegyvereladási botrányára. Kérdésemre, miszerint az ügyészség hajlandó-e újraindítani a korábban lezárult nyomozást az orosz fegyvercsempészeket és a mexikói drogkartellt is érintő bűncselekményben, a legfőbb ügyész azt válaszolta, hogy „nem tudom beazonosítani az ügyet”.

A Párbeszéd derítette ki, hogy korábban a Honvédelmi Minisztérium áron alul adott el leselejtezett fegyvereket, amelyekhez orosz csempészek jutottak hozzá, akik egy hírhedt mexikói drogkartellnek akarták továbbadni az árut. Az akció leleplezésében a TEK és az amerikai drog elleni hivatal (DEA) közösen vett részt. A Párbeszéd feljelentést tett, de Polt Péter ügyészsége nem indított nyomozást.

Az ügyben hivatalos amerikai bírósági és ügyészségi papírok is előkerültek, és a sajtó is hetek óta tudósít az ügyről. Felmerül a kérdés, hogy Polt Péternek vajon Cavintonra van-e szüksége, ennyire nem követi a munkájához tartozó ügyeket, vagy egyszerűen nem hajlandó kötelezettségét teljesíteni és válaszolni a parlamenti bizottságnak. Bármelyik is a válasz, Polt újra bebizonyította, hogy nem csak alkalmatlan, de szorosan együttműködik a kormánnyal olyan ügyekben, ahol neki a végrehajtó hatalomtól függetlenül kellene működnie.

A korrupciós ügyeket érintő kérdésemre Polt elmondta, hogy szerinte csak az orvosi hálapénz a korrupció, a gazdasági bűncselekmény nem, ezért a Párbeszéd alapvetően félreértelmezi a kérdést.

A Párbeszéd újra figyelmezteti a legfőbb ügyészt, hogy az igazságszolgáltatás előbb-utóbb mindenkit, így őt is utoléri, akkor pedig nehéz lesz elkerülnie a rá váró méltó számonkérést. 


Szabó Tímea,
a Párbeszéd frakcióvezetője

 

VIDEÓ

Csatlakozz!