Megosztás
2020.4.18. |

A Párbeszéd országgyűlési képviselőiként úgy határoztunk, hogy megemelt fizetésünkből segélyalapot hozunk létre, amelynek összegét teljes egészében a koronavírus-járvány károsultjainak megsegítésére és a védekezésre fordítjuk.

 

Egyúttal hangsúlyozzuk: maga a fizetésemelés a jelenlegi nehéz helyzetben rendkívül igazságtalan, mert – miközben emberek százezrei veszítik el munkájukat és a létbizonytalanság fenyegeti őket – a Fidesz haszontalan mamelukjainak a béremelését szolgálja. Be kell fejezni ezt az arcátlan gyakorlatot: nem a képviselői fizetéseket kell az egekig emelni, hanem az embereken, a rászorulókon segíteni!

 

A Párbeszéd – a kormánnyal ellentétben – eddig is az emberek érdekeit nézte: folyamatosan zajlik az étel- és tűzifaosztást, további tárgyi segítségnyújtást szolgáló Tenni kell! kampányunk, amelynek keretében most önkénteseink maszkokat varrnak és osztanak azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van a védőfelszerelésekre.

 

Továbbra is javasoljuk a Párbeszéd által kidolgozott válságkezelő Alapjövedelem bevezetését, amely minden magyar állampolgárnak legalább havi 100 ezer forint jövedelmet garantál. Szintén újra követeljük a kormánytól, hogy az egészségügyben dolgozók bérét emelje a duplájára, és vesse ki a Párbeszéd által javasolt Mészáros Lőrinc-adót az 500 millió forint fölötti vagyonnal rendelkezőkre.