Duna
Megosztás
2018.8.8. |

Sajtóinformációk szerint Kulcs magasságában, Dunaújváros közelében, MOL felirattal ellátott olajos hordók úsztak a Dunán június 5-én éjfél tájékán. A MOL pedig érdemben nem ismerte el a károsítást. A Párbeszéd ismeretlen tettes ellen, környezetkárosítás miatt feljelentést tesz a rendőrségen a Dunában talált olajoshordók miatt. 

A Párbeszéd szerint a Duna környezeti védelme kiemelten fontos, és ez a kormány feladata lenne, ám legnagyobb kincsünket a jelenlegi hatalom köreinek ingatlanspekulációi és környezetkárosító üzleti praktikái veszélyeztetik. A mostani ügy, hogy több olajos hordó is úszott a Duna vízén, megalapozza a környezetkárosítás gyanúját. 

A Párbeszéd feljelentést tesz, hogy kiderüljön ki a hordók tulajdonosa, mikor és hol kerültek a folyóba, valamint, hogy a tulajdonosa fizesse meg a hordók által okozott esetleges károkat. A párt ezen kívül az Országos Vízügyi Felügyelőséget arra szólítja fel, hogy a környéken élők megnyugtatásáért vizsgálja be a Duna vizét az érintett szakaszokon.

Budapest, 2018. augusztus 8.
Szabó Zsolt
a Párbeszéd elnökségi tagja, dunaújvárosi önkormányzati képviselő