Tordai Bence
Megosztás
2018.6.27. |

    Egy igazságtalan ország költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét a Párbeszéd vezérszónoka, a Fidesz kormányzását pedig az elszalasztott lehetőségek korszakának minősítette Tordai Bence
    A kormánynak szerinte csupán annyi köszönhető, hogy Magyarország a térség államainak hátsó mezőnyében halad. 
    Kijelentette, hogy a büdzsében GDP-arányosan csökken például az oktatásra, az egészségügyre, a nyugdíjakra, a gyermekek ellátására vagy a szociális támogatásokra fordítható forrás. Kifogásolta, hogy egyedül a sportra fordítana többet a kormányzat. 
    A Párbeszéd ezért olyan módosításokat szorgalmaz, amelyek az egyenlőtlenség csökkentését célozzák - hangsúlyozta.  
    A politikus azt elismerte, hogy javulnak a gazdasági mutatók, szerinte azonban ez nem a Fidesz gazdaságpolitikájának eredménye, hanem a kedvező nemzetközi gazdasági klímának és az uniós forrásoknak köszönhető.
    Kifogásolta, hogy az állam fenntartásának kiadásai évről évre több mint 800 milliárd forinttal növekednek, az állam gazdasági funkcióinak költségei, például külföldi tulajdonosok kiszorítása a gazdaságból 1400 milliárd forinttal emelkednek évente. Mindezeket az összegeket a szociális funkcióktól vonják el - mutatott rá. 
    Bírálta például egyes cafeteria elemek megszüntetését, de azt is, hogy nem emelkedik a többi között a családi pótlék, a gyes, a közgyógyellátás, az ápolási díj és számos más szociális juttatás összege. "Szerencsére a miniszterek fizetése akár 5 millió forint is lehet" - jegyezte meg. 
    Pártja mindezzel szemben megalkotta a szociális demokrácia költségvetését - jelentette ki. Sorolta pártja kezdeményezéseit, a többi között az alapjövedelem bevezetését, de mint fogalmazott, leépítenék "a fideszes kleptokráciát" és százmilliárdokat adnának az oktatásnak, az egészségügynek. 
    Mindehhez a fideszes milliárdosok, az offshore-cégek adóztatásából, a bankok és nagyvállalatok luxusprofitjának megadóztatásából nyernének forrásokat - mutatott rá. 
    Frakciótársa, Burány Sándor kifogásolta a forint gyengülését, amivel szerinte az emberek zsebéből lopják ki a pénzt.
    A magyar munkavállalók 7 százalékkal keresnek kevesebbet a szlovákoknál, 11 százalékkal kevesebbet a cseheknél és 16,5 százalékkal a lengyeleknél, "a szlovén fizetések pedig fényévnyire vannak a magyarokétól" - fogalmazott. 
    A térség országainak gazdasága valóban jelentősebben emelkedett, mint az unió régi tagállamaié, ez azonban korábban is így volt - vélekedett -, az unió érdeke is ez, ehhez nyújtja a kohéziós támogatásokat. 
    Magyarországon azonban úgy növekedett a gazdaság, hogy közben a társadalom kettészakadt - kifogásolta. A most tárgyalt büdzséről is azt mondta: az olyan társadalmi következményekkel jár, amelyet jó érzésű képviselőnek el kell utasítania.

 

MTI, Budapest, 2018. június 27.
    

 

Csatlakozz!