MKB_bank
Megosztás
2015.1.8. |

A PM szerint komoly tévedés a súlyos helyzetben lévő MKB Bank megvétele. Ezért a héten Seszták Miklóshoz fordultunk, meghallgatását és vizsgálatot kezdeményezve, hogy választ kapjunk: mennyibe fog ez fájni adófizetőknek? Követeljük, hogy a bank eladása nyílt tenderen történjen és fontolják meg a tőzsdei értékesítést kisbefektetők részére.

Az MKB-nak már 2014 első félévében 15 milliárd forint hiány keletkezett, egész éves vesztesége várhatóan 42 milliárd forint. A Figyelő című hetilap mai cikke szerint 700-800 millió euró, azaz nagyjából 200 milliárd forint lehet a szanálás összköltsége. Az MKB

megvásárlása az utóbbi idők egyik legnagyobb kormányzati baklövése volt, mivel napi szinten 400-500 millió forint veszteséget termel.

A PM a héten tett bejelentése szerint a KEHI-hez fordult kivizsgálásért és közérdekű adatigényléssel fordult Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, hogy adják ki a vásárlásokat megelőző vagyonértékeléseket, döntést előkészítő dokumentumokat. A PM az Országgyűlésben az illetékes bizottságához fordul, hogy idézzék be meghallgatásra Matolcsy György jegybankelnököt és Seszták Miklós minisztert.

Amennyiben a nyilvánosságra hozott adatok alapján bizonyítást nyer, hogy óriási hiba volt a bank megvásárlása, akkor a PM az ügyészséghez fordul hanyag kezelés alapos gyanújával.

 

Budapest, 2015. január 8.

 

Szabó Zsolt, önkormányzati képviselő

a PM gazdasági szakpolitikusa