Jávor_Benedek
Megosztás
2014.12.12. |
Figyelemre méltó teljesítmény, ha valaki olyan nyilatkozatot tud tenni, aminek egyetlen állítása, még csak véletlenül sem igaz. Orbán Viktor reggeli rádiószereplése az M0-ás fizetőssé tételéről teljesítette a már-már lehetetlent.
 
A budapesti körgyűrű bevonása a fizetős rendszerbe, a miniszterelnök állításával szemben, rossz a magyaroknak, ez az agglomeráció megadóztatása, súlyos károkat okoz a budapestieknek és a környékbeli településeken élőknek. A miniszterelnök mondataival ellentétben nem hogy nem uniós kötelezettségekből fakad, de éppen hogy ellentétes az európai elvárásokkal. Egyetlen célja a pénzszerzés.
 
Európában a településeket elkerülő útszakaszok  ingyenesek,  hogy a városok helyett azokra terhelődjön az átmenő forgalom, ennek eredményeként pedig javuljon a levegő minősége. 
 
Magyarországgal szemben az EU jelenleg is kötelezettségszegési eljárást folytat,  mert,  a főváros levegőminősége évek óta rosszabb az uniós elvárásoknál –  évente több ezren halnak meg idő előtt. A helyzet javítását célozná a már megígért belvárosi behajtási díj,  amit a városvezetés évek óta szabotál. Ehelyett vezetik be a káros, értelmetlen, a budapestieket és az agglomerációt sarcoló útdíjat.
 
Az emberek egészségét veszélyeztető,  felesleges,  pusztán a rémült pénzszerzést célzó vergődés helyett átgondolt, felelős kormányzásra lenne szükség. 
Ez Orbán Viktornak szemmel láthatólag  nem megy,  ideje abbahagyni az egészet.
 
Budapest, 2014. december 12.
 
Jávor Benedek európai parlamenti képviselő