devizahitelesek
Megosztás
2017.10.22. |
A kormány továbbra sem segít a devizahiteleseken, a Párbeszéd ezért ismét benyújtja törvénymódosító javaslatát, többi között követeli a kilakoltatások felfüggesztését addig, amíg az Unió bírósága nem dönt a folyamatban lévő perekben. Egy román példa mutatja ugyanis, hogy nemcsak a hiteleseknek kell viselni az árfolyamkockázat következményeit.
 
A Fidesz-KDNP képviselői egyszer már nemet mondtak a devizahitelesek megsegítésére, leszavazták a Párbeszéd által benyújtott törvénymódosító javaslatokat. A kormánypártok úgy gondolták, hogy teljesen normális, ha az igazságügy miniszter ügyvédi irodája védi a bankokat a bajba sodort devizahitelesekkel szemben és rendben van, hogy Magyarországon több mint ezer családra vár a kilakoltatás.
 
A Párbeszéd ismét tesz egy próbát, hogy a devizahiteleseket az út szélén hagyó Orbán-rezsimmel szemben valóban segítsen ezeken a háztartásokon. Ismét követeljük a végrehajtások felfüggesztését 2018. augusztus 1-ig, egészen addig, amíg az Európai Unió Bírósága nem dönt a folyamatban lévő 7-8 devizahiteles perben, mert ezeket kell később precedens értékűnek tekinteni. Egy román devizahiteles ügyében az uniós testület már rámutatott: a pénzintézeteknek elegendő tájékoztatást kell adniuk az ügyfeleknek, főleg, ha nem kölcsönfelvevő hazájában használatos fizetőeszközben folyósítják a hitelt. Fel kellett volna hívni a figyelmet elsősorban az árfolyamváltozásra, a kamat emelkedésének a törlesztő részletekre gyakorolt hatására. A devizahiteleseket képviselő civilek szerint ez itthon sem történt meg a hitelfelvételkor.
 
A Bírói Végrehajtási Kar adatai szerint jelenleg 17 ezer ingatlan áll végrehajtás alatt, ennyi családra vár a kilakoltatás és 900 ezer végrehajtási ügy van folyamatban. Az igazságügyi miniszter szerint az Eszközkezelő és a Magáncsőd a megoldás és ezen kívül más intézkedést nem tervez a kormány. A Párbeszéd most újabb kérdésekre várja a választ: miért terhelik a teljes árfolyamkockázatot az ügyfelekre és hogyan lehet, hogy az OBH oldalán csak 7050 per van feltüntetve.
 
Budapest, 2017. október 22.
a Párbeszéd elnökségi tagja, szakpolitikus
 
 
Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!