Megosztás
2016.12.7. |

Az atomtörvény példátlanul kockázatos és felelőtlen módosítását fogadta el tegnap a kormánytöbbség: mostantól a törvényben előírt engedélyezési eljárások elképesztően rugalmassá válnak, a nukleáris hatóság szerepe pedig sok esetben jelképessé zsugorodik Magyarországon. A Párbeszéd az uniós hatáskörök folytán illetékes európai szervekhez fordul az EU-jogot is megsértő lépés miatt, a jogszabályváltozás ugyanis egész Európa nukleáris biztonságát súlyosan veszélyezteti.

A nukleáris létesítmények tulajdonosváltásához ezentúl nem kell az Országos Atomenrgia Hivatal (OAH) engedélye, a nukleáris hatóságnak az érdemi engedélyezés helyett ezentúl csak a bejelentés tudomásulvétele lesz a szerepköre, az OAH hatósági döntéseitől miniszteri rendelettel, vagyis fellebbezés lehetősége nélküli politikai döntéssel is el lehet térni, az építési engedély a létesítési engedély előtt is kiadható (vagyis előállhat az az abszurd helyzet, hogy olyan helyen kap engedélyt az atomerőmű-építkezés, ahol a szakhatóságok szerint nem létesülhetne atomerőmű), a reaktortartályok vagy a generátorok gyártását pedig a létesítési engedély kiadása előtt is jóváhagyják – ilyen és hasonló jogi képtelenségek szerepelnek mostantól az országgyűlés fideszes többsége által megszavazott új atomtörvényben.

Az Orbán-kormány láthatóan képtelen kivárni, amíg az illetékes hatóságok az összes releváns körülményt mérlegelve eldöntik, megvalósítható-e a tervezett paksi bővítés: annak érdekében, hogy mihamarabb hozzákezdhessenek az orosz gigahitel lehívásához és elköltéséhez, kockára tennék akár a biztonságunkat is. A Párbeszéd haladéktalanul az Európai Bizottsághoz fordul, a nukleáris létesítmények engedélyezésében ugyanis a hatáskörök egy része az uniós szerveknél van: megengedhetetlennek tartjuk, hogy a fideszes mohóság veszélybe sororja Magyarország és egész Európa nukleáris biztonságát. A hatósági szigornak itt különösen komoly szerepe lenne, hiszen a Paksra szánt orosz reaktortípus rövid történetét máris fatális balesetek és műszaki meghibásodások színesítik. 

Értjük, hogy hatalmas a 3-4000 milliárd forintos bővítés vonzereje, az Orbán-klientúra pedig képtelen várni a lopással, ez azonban aligha lehet szempont az ország legdrágább és legveszélyesebb beruházásának engedélyezésénél: ha a jogszabályokat nyíltan a kormányzati holdudvar pénzügyi igényeihez igazítják, abból akár egy Csernobilhoz hasonló újabb nukleáris katasztrófa is következhet.

Brüsszel-Budapest, 2016. december 7.
Jávor Benedek európai parlamenti képviselő

 

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!