Megosztás
2017.3.8. |

Magyarországon ugyanabban a munkakörben egy női munkavállaló átlagosan 60 ezer forinttal keres kevesebbet, mint egy férfi, a felső vezetőknél ez a különbség már százezres nagyságrendű lehet. A Párbeszéd az alkotmányba rögzítené az egyenlő bérért, egyenlő munka elvét, és Alapjövedelem-programjával felszámolná a női nyugdíjaskori szegénységet.

Ma Magyarországon ha egy férfi és egy nő ugyanolyan végzettséggel pályázik egy állásra, a férfi jelentkezőnek 55 százalékkal nagyobb az esélye, hogy megkapja az állást. Az uniós átlagnál is nagyobb nálunk a bérszakadék és a legkevésbé jól fizetett és alacsonyabb presztízsű állásokban dolgoznak inkább a nők.

A Párbeszéd az alkotmányban rögzítené az egyenlő munka, egyenlő bér, ehhez korábban már javaslatot is benyújtott a parlamentnek, de a Fidesz-KDNP kormány ezt tárgysorozatba sem vette. A párt kötelezővé tenné a bérekről szóló adatszolgáltatást az Egyenlő Bánásmód Hatóság felé, hogy egy állásinterjún a nők tisztában legyenek azzal, miért, mennyit kérhetnek.

A Párbeszéd Alapjövedelem programja pedig megoldást jelentene nemcsak a női és nyugdíjaskori női szegénységre, hanem arra is, hogy egy fiatal, egy anya vagy egy kismama szabadon dönthessen mikor áll újra munkába, vagy meddig szeretne családanyaként otthon maradni.


Budapest, 2017. március 8.
Hegyesi Beáta
a Párbeszéd elnökségi tagja, női szakpolitikus

 

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!