római-part
Megosztás
2017.8.10. |

A Párbeszéd és az Együtt a mai napon megkezdte a római-parti mobilgátról tartandó fővárosi népszavazás kampányát, és előregisztrációt indított. Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke és Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi országgyűlési képviselő közös sajtótájékoztatójukon demonstrálták az Együtt gátmakettjét, illetve megtartották első közös aláírásgyűjtésüket annak érdekében, hogy a budapestiek dönthessenek a Római-part sorsáról.

 

A jelenlegi gát nem jelent biztonságot az ott élő budapestieknek, a népszavazási kérdés a fővárosi közgyűlés azon határozatát kívánja megakadályozni, amely a partra helyezi a gát nyomvonalát, és veszélyezteti Budapest egyik legszebb vízparti élőhelyét. A két párt megkezdte az előregisztrációs kampányt, továbbá mától a városban is találkozhatnak kitelepülő aktivistákkal, ahol az előregisztrációs ívet alá lehet írni.

 

A Párbeszéd örömmel értesült arról, hogy végre a civilek is hozzászólhatnak a gát tervezéséhez, de egyúttal visszásnak is tartja, hogy míg 7 év alatt több mint 500 millió forintért nem sikerült létrehozni egy mindenki számára elfogadható, alkalmas védmű terveit , most a civilek egy hónap alatt ingyen álljanak elő a tervezetükkel.

 

Az eseményről szóló videóbejegyzést ITT , Béres András FB-bejegyzését ITT találják.

 

Budapest, 2017. augusztus 10.

Párbeszéd Sajtó