Megosztás
2014.6.30. |

A Fővárosi Önkormányzat a tervek szerint hétfői ülésén szavaz a Városliget építési szabályzatáról. A Párbeszéd Magyarország szerint nincs szükség a múzeumi negyed megvalósítására a Városligetben és még most sem késő a projekt leállítása.

Somfai Ágnes a helyszínen nyilatkozott az újságíróknak, ahol többek között elmondta, hogy az Országgyűlés már törvényt alkotott a múzeumi negyed megvalósításáról, ezért szomorú látni, hogy a főváros statiszta szerepet kapott az ügyben és Tarlós István főpolgármester szó nélkül hajtja végre a kormányzat elképzeléseit.

Semmilyen hatásvizsgálat nem előzte meg a projekt jóváhagyását, illetve neves kutatóműhelyek kérdőjelezik meg a koncepciót, amely teljes mértékben a nyilvánosság kizárásával készült el. Még érdekesebbé teszi a helyzetet, hogy a kormányzat nemrégen húzta ki a tervezett fővárosi fejlesztéseket az európai uniós projektek sorából.

Somfai Ágnes úgy véli, a beruházás fő mozgatórugója a Fidesz azon ambíciója, hogy valami nagyot alkosson, és szomorú, hogy a Tarlós István nem tiltakozik az ellen, hogy a Városligetet elvették a fővárostól.

 

A  sajtótájékoztató után a Civil Zugló Egyesület aktivistái 33, egy városligeti nyárfa feldarabolásából származó rönkdarabot osztottak ki a fővárosi önkormányzati képviselőknek, azzal a szándékkal, hogy emlékeztessék őket a Városliget természeti értékeire.

Az egyesület 11 ezer, a múzeumi negyed megvalósítását ellenző aláírást gyűjtött össze és  mindent megtesz a beruházás kivitelezése ellen, viszont elvárják a Városliget rehabilitációját.

A PM fővárosi képviselői és Szabó Rebeka segítettek a civil egyesületnek a rönkszeletek behozatalában és kiosztásásban. 

 

 

TISZTELET A VÁROSLIGETNEK! - A PM FŐVÁROSI KÉPVISELŐINEK KÖZLEMÉNYE https://parbeszedmagyarorszagert.hu/hir/tisztelet-varosligetnek-pm-fovarosi-kepviseloinek-kozlemenye

 

Forrás: MTI