Római-parti népszavazás
Megosztás
2017.10.10. |

A Kúria hitelesítette a Párbeszéd és az Együtt népszavazási kezdeményezését


A Párbeszéd és az Együtt közös, a Római-part megvédésére szolgáló népszavazási kezdeményezéséről ma tárgyalt a Kúria kijelölt tanácsa. Friss döntésükben a két párt népszavazásra javasolt kérdést hitelesítették. A Párbeszéd és az Együtt egy héten belül megkezdik az aláírásgyűjtést, amihez várják civil szervezetek és további pártok segítségét is. Harminc nap alatt kell majd több mint 138 ezer budapesti választópolgár aláírását összegyűjteni.

A mobilgát ügye ma már túlmutat önmagán. Arról szól, hogy egy szűk kisebbség érdeke fontosabb-e a többségénél. Végre Budapest újra megmutathatja, hogy nem hagyja magát! Az álszakértői véleményekkel alátámasztott mutyigyanús ügyletek nem lehetnek a fővárosban, ahogy azt a NOlimpia aláírásgyűjtés közös ellenzéki sikere is bizonyította. 

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 27-i ülése egyértelművé tette, hogy sem a folyamatos civil tiltakozás, sem a hangjukat egyre nagyobb számban felemelő független szakértők nem érnek el eredményt, sem a tervek megváltoztatásában, de abban sem, hogy az ellenvéleményeket legalább tisztességesen meghallgassák. Éppen ezért a Római-part megvédésére az egyetlen reális lehetőséget ez a népszavazás jelenti.

A Párbeszéd oldalán elérhető az az internetes felület, amelyen az akár egy alkalmat vállaló aktivisták be tudnak jelentkezni a számukra ideális helyszínen és időpontban zajló kitelepülésekre. A Budapest legforgalmasabb csomópontjaiban felállított 15 állandó kitelepülőponton gyűjtött aláírások mellett a két párt nagymértékben számít a budapestiek aktivitására, amelynek keretében a kitelepülésekről elviszik vagy kinyomtatják az íveket, és a saját környezetükben, családjuk, barátaik, szomszédjaik körében gyűjtenek össze néhány aláírást.

 

Budapest 2017. október 10.
Párbeszéd