Megosztás
2016.2.29. |

A Nemzeti Választási Bizottság mai döntésével utat engedett a kormány kezdeményezésének, amely az Európai Unió közös menekültpolitikájának egyik elemét képező kvótarendszerről népszavazást kíván tartani. Az NVB határozata nem csak összeegyeztethetetlen a magyar és uniós joggal, de azért is sajátos, mert a paksi bővítés kapcsán ugyanez a testület két évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartotta, hogy nemzetközi kötelezettségvállalás ügyében népszavazást tartsunk Magyarországon. Jávor Benedek PM-es EP-képviselő ezért felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához, rámutatva a kormány népszavazási kérdésének jogszerűtleneségére, egyúttal pedig ismételten népszavazási kezdeményezéssel él az NVB-nél Paks II. ügyében.

 

Jávor szerint a népszavazási kérdés nem lett volna hitelesíthető, mivel nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésről szól, szemben áll az uniós alapszerződésekkel, nem felel meg az egyértelműség követelményének, az Országgyűlést mulasztásos törvénysértésre kényszerítheti, továbbá nemzetközi kötelezettségvállalást érint, ami az NVB Paks II. esetében követett gyakorlata szerint kizáró ok. 

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: "Öntsünk tiszta vizet a pohárba: vagy nem lehetséges egy ilyen többszörösen törvénysértő népszavazási kérdés kiírása, vagy ha az NVB ezt átengedte, akkor Paks ügyében is lehetővé kell tenni a magyar polgárok számára a véleménynyilvánítást. Elfogadhatatlan az a torz és beteges joggyakorlat, amivel a kormány és az NVB vállt vállnak vetve ássa alá a népszavazás intézményét." 

 

Brüsszel-Budapest, 2016. február 29.

Jávor Benedek európai parlamenti képviselő

 

Új. Bal. Zöld.