Jávor_Benedek
Megosztás
2015.5.21. |

Először is tisztáznunk kell a fogalmakat, hogy elkerülhessük a politikai demagógiát. A bevándorlás és a menekültkérdés ugyanis nem kapcsolódik közvetlenül.

Menekültnek kell elismerni azokat, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy ettől való félelmük megalapozott, függetlenül a menekült gazdasági helyzetétől. 

Ez egy szolidaritási kérdés. Ebben a kérdésben sem az EU-nak, sem a tagállamoknak nincsen választási lehetősége: szolidárisnak kell maradnunk a menekültekkel, és a méretükhöz képest aránytalanul nagy menekültügyi nyomással szembenéző tagállamokkal szemben is. Ez a szolidaritás nem engedi a menekültek kriminalizálását sem. A történelem során magyarok százezreit fogadták be a világ minden pontján, mert különböző rezsimek elől menekülniük kellett. Őket sem kezelték bűnözőkként.

A bevándorlás kérdése annyiban más, hogy az Európai Unió és annak tagállamai eldönthetik, hogy a legális bevándorlást harmadik országokból az EU-ba engedik-e, vagy sem. Ez a kérdés, beleértve Európa demográfiai kihívásait is, valóban napjaink egyik legfontosabb kérdése. De erre a kérdésre Európában közösen, felelősségteljesen, a tényekre alapozva, és nem a polgárok félelmeire és előítéleteire építve kell megoldásokat találnunk. Az ún. nemzeti konzultáció Magyarországon, amely a bevándorlást a terrorizmussal köti össze, és amely politikailag irányított, sarkított kérdéseket tesz fel, minden csak nem felelős politizálás eredménye.