Megosztás
2015.2.10. |

Az Orbán-kormány vakon vásárolta be magát az Erste Bankba, hiszen csak ezt követően fogja megismerni a pénzintézet aktuális állapotát és határozza meg a vételárat. A Párbeszéd Magyarországért szerint az Orbán-kormány egy saját, Fidesz-közeli bankbirodalom kiépítését tervezi, amely független lesz Simicska Lajos és Csányi Sándor oligarcháktól. 

 

A 2013-ban még veszteséges Erste Bankba való bevásárlás bejelentésével az Orbán-kabinet folytatja a bankok felesleges megvásárlásának felelőtlen gyakorlatát. Az MKB, a Budapest Bank, az FHB, a Gránit Bank, és a már csődbe jutott Széchenyi Bank megvétele után most az Erste Bankban szerez a közpénzek elherdálásával tulajdonrészt, mivel csak a hivatalos bejelentést követően határozzák meg a tulajdonrész árát, és az Orbán-kormány csak ezt követően méri fel a bank állapotát. 

Ezen felül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentette, hogy a kormány három éven belül eladja az Erste Bankban most megvásárolt tulajdonrészt, a korábban megszerzett többi banki részesedéshez hasonlóan.

 

A PM szerint az, hogy a Fidesz-kormány a 2018-as választásokig – eddig ismeretlen módon - el akarja adni a különböző bankokban szerzett tulajdonrészeket, arra mutat, hogy a közpénzből, átláthatatlan módon tervezi egy Fidesz-közeli oligarcha bankbirodalom kiépítését, a milliárdos Simicska és Csányi oligarcha birodalmak ellensúlyozására.

 

Budapest, 2015. február 10.

 

Szabó Zsolt, a PM gazdaságpolitikai szakszóvivője