Megosztás
2016.1.8. |

Az elmúlt években Dunaújvárost közel 5 ezer fiatal hagyta el, annyian mint amennyien a Római városrészt lakják. A Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslata szerint a fiatalokat, babakötvénnyel, a helyi egyetemre szóló ösztöndíjjal és szociális bérlakásokkal kell támogatni. A kérdésről vitanapot is kezdeményeztem.

 

Örömteli hogy a Dunaújvárosi Főiskola immár egyetemként működik tovább, de 2010-óta a Fidesz kormány folyamatosan csökkentette a támogatását, ezzel egyidejűleg csökkent az ide járó hallgatok száma is. Remélem nem csak egy rangot hanem komolyabb működési támogatást is fog kapni az egyetem.

 
Egy város jövője olyan, mint a benne tanuló fiatalok lehetőségei. Ezért nem mehetünk el szó nélkül a dúlás mellett, amit a KLIK vitt véghez a városi oktatásban. Mára oda jutottunk hogy az önkormányzatnak kellett megvenni az iskolába a padokat a KLIK helyett. A Bánki gimnáziumi képzésének barbár megszüntetésével a város elvesztette egy országosan is elismert gimnáziumi képzését. 
 
5000 fiatal hagyta el Dunaújvárost az elmúlt években, annyian mint ahányan a Római városrészt lakják. Határozott lépésekre van szükség azért, hogy ne egy unokák nélküli szellemváros legyen Dunaújvárosból. A PM már az önkormányzati kampányban bemutatta a saját javaslatait. Mely szerint 30 ezer forintos babakötvénnyel, fiataloknak szóló kiemelt bérlakás programmal és a helyi egyetemre szóló ösztöndíj rendszerrel támogatnak a fiatalok helyi boldogulását. Most pedig vitanapot kezdeményezünk a témában. 
 
 

Dunaújvásor, 2016. január 6.

Szabó Zsolt

PM dunaújvárosi önkormányzati képviselője