Jávor Benedek
Megosztás
2019.4.15. |

A magyar választók és Európa jövőjét szem előtt tartva, legjobb szakmai tudásuk szerint dolgoztak az Európai Parlamentben (EP) az elmúlt öt évben - értékelte a most záruló ciklusban végzett munkáját Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

    Ujhelyi István, aki az MSZP-Párbeszéd közös listáján a második helyen áll azt mondta, számukra az a legfontosabb, hogy az orbáni háborúskodással, gyűlöletpolitikával, a Brüsszel elleni hadjárattal szemben megmutassák azt, vannak olyan hazafiak, akik képviselni tudják Magyarország európai arcát.
    Hozzátette: az EP-ben végzett munkájuknak nem az volt az értelme önmagában, hogy ellentartsanak az orbáni politikának, hanem hogy olyan szakmai tevékenységet folytassanak, amelynek a magyar választók és Európa jövője szempontjából is van értelem.
    Magyarországnak csakis az EU-ban lehet helye és életveszélyes az a politika, amit Orbán Viktor folytat, mert azzal kisodorhatja az országot az EU-ból - hangsúlyozta. 
    Ujhelyi István kiemelte az európai turizmus érdekében folytatott tevékenységét, amely szerinte hozzájárul ahhoz is, hogy növekedjenek Magyarország turisztikai bevételei.
    Beszámolt a Free Interrail-programról, amelynek révén 18 éves fiatalok ingyen vonatbérlettel járhatják be Európát.
    Ujhelyi István azt mondta, az EP közlekedési bizottságának alelnökeként egyik felelőse a biztonságos automatizált közlekedésért Európában.
    Jávor Benedek, a közös lista negyedik helyén szereplő politikus közölte, az EP-képviselők elsődleges feladata, hogy legjobb tudásuk szerint Magyarország és a magyar társadalom érdekeit képviselve úgy alakítsák az uniós szabályozást, hogy az sikeres, fenntartható Európához vezessen.
    A klíma- és energiapolitika területén végzett munkájáról azt mondta, azért küzdött, hogy a magyar háztartásokat az energiahatékonysági beruházásait segítő szabályokat fogadjanak el a tartós rezsicsökkentés érdekében, szemben a kormány "rezsihazugságával".
    A Párbeszéd politikusa szólt a hulladékgazdálkodás területén végzett tevékenységéről és úgy értékelte, ezen a területen Magyarországon katasztrófahelyzet van, a kormányzati ámokfutás olyan helyzetet eredményezett, hogy több helyen a megszűnés határára sodródott a szemétszállítás.
    A környezetvédelem területén a magyar kormány növényvédőszerekkel kapcsolatos, szerinte a multik érdekeit szolgáló álláspontját bírálta.
    Kitért arra, hogy kezdeményezésére pénzügyi program indult a tényfeltáró újságírás támogatására, illetve elindult az európai roma hét is.
    Jávor Benedek közölte, az európai alapértékeket megsérti a magyar kormány és ez már nemcsak magyar ügy, Európa egészét fenyegeti. Ebben élesen szembenállunk a magyar kormánnyal, hiszünk abban, hogy Európa egy értékközösség is és a magyar kormánynak nincs joga megfosztani polgárait az alapvető európai jogoktól - tette hozzá.
    Arra a felvetésre, hogy Jávor Benedek listán szerepeltetésével tudatosan próbálják meg az LMP-s szavazókat átcsábítani, Jávor Benedek azt mondta, nem szeretnék, ha azok a választók, akik tavaly tavasszal az LMP-re szavaztak, de azóta csalódtak a pártban, otthon maradnának, ugyanis szükség van rájuk is. Ha valaki a zöldügyek hatékony képviseletét akarja látni az EP-ben, akkor őt kell bejuttatni a parlamentbe - közölte Jávor Benedek.
    Ujhelyi István azt mondta, az ellenzéki választóknak tudomásul kell vennie, a Fidesz támogatásával ér fel azokra a pártokra szavazni, akik öt százalék alatt fognak teljesíteni. Szerinte az LMP objektív okokból nem fog tudni öt százalék felett teljesíteni.

 

MTI