Megosztás
2015.10.28. |

A botrány kivizsgálására egy mindenre kiterjedő és átlátható vizsgálatra kérték fel a Bizottságot, melynek eredményeit 2016. március végéig kell bemutatni. A képviselők felszólították a Bizottságot arra is, hogy haladéktalanul vezessen be egy új tesztet, amely valós vezetési feltételek mellett - minden mentesség nélkül - vizsgálja a szennyezőanyag-kibocsátást.

Az állásfoglalás gyenge pontja az, hogy az Európai Néppárt által támogatott, dízel technológiát továbbra is támogató módosítást is elfogadták.

 

A képviselők javasolták, hogy a vizsgálat terjedjen ki a Bizottság és a tagállamok felelősségére is, hogy miért reagáltak olyan lassan a csalásra, amikor évek óta ismeretes volt számukra a kibocsátási tesztek valamint a valóság között tátongó szakadék.

 

Az új tesztciklus kapcsán a Parlament felszólította a nemzeti hatóságokat is, hogy ne nézzék el többé az olyan trükköket, mint a gumiabroncsok túlfújása, vagy a visszapillantó tükrök és az extrák eltávolítása. Ezen kívül felvetették egy uniós felügyeleti szerv létrehozását is.

 

A Parlament tehát átlátható és engedmények nélkül lépéseket szorgalmaz, ami azért is lenne nagyon időszerű, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság és számos tagállam már évek óta tudatában volt a csalásoknak.

 

Itt az ideje komolyan venni és betartatni a 2007-ben elfogadott légszennyezésre vonatkozó EU-s jogszabályokat, mert elfogadhatatlan hogy az európai környezetet és az európai állampolgárok egészségét megóvni hivatott szabályokat eddig büntetlenül át lehetett hágni. Véget kell vetni a szabályokban megengedettnél több káros anyagot kibocsátó autók forgalmazásának.

 

Ebben a kontextusban akár hungarikumnak számíthat az hogy, miközben számos tagállamban vizsgálatok folynak a tesztek manipulálásával kapcsolatban addig Magyarországon a Volkswagen csoportba tartozó Audi épp a napokban kapott 6 milliárd forintnyi állami támogatást a győri motorgyárának fejlesztésére. Ennek fényében alig valószínű, hogy a magyar hatóságok az EP állásfoglalásának megfelelően bármilyen hatékony lépést tegyenek a polgárok egészségének és a környezet védelmének érdekében. Ezek a kérdések a magyar kormányt - szemmel láthatóan - hidegen hagyják.

 

 

Strasbourg-Budapest, 2015. október 28.

Jávor Benedek európai parlamenti képviselő