Megosztás
2017.1.20. |

Elfogadta csütörtökön az Európai Parlament a szociális jogok európai pilléréről (EPSR) szóló jelentést, amelyben egyebek közt felszólítják a Bizottságot, hogy értékelje, milyen eszközökkel lehetne minden tagállamban biztosítani a nemzeti mediánjövedelem 60%-ának megfelelő szegénységi küszöb feletti minimumjövedelmet.

Ez Magyarországon évi 843 941, azaz havi 70 328 forintot jelentett 2015-ben. Hazánkban - az Európai Unióban rekordrövidségű: maximum három hónapnyi - munkanélküli segély letelte után legjobb esetben is csak 22800 forintra számíthat a munkanélküli. Ezt a támogatást egyébként a Fidesz kormány 28500 forintról csökkentette le.

Az EP állásfoglalása jelentős lépés a Párbeszéd által javasolt alapjövedelem irányába. A garantált minimumjövedelem egyébként Magyarországon már létezik: Karácsony Gergely Párbeszéd társelnök, zuglói polgármester javaslatára vezették be a XIV. kerületben.

Az EP elfogadott jelentése arra is emlékeztet, hogy a megfelelő mértékű munkanélküli-járadék javítja az álláskeresési esélyeket, így hasznos a termelékenység szempontjából. Emellett hangsúlyozza a megfelelő jövedelem jelentőségét az emberi méltóság megőrzésében, s abban, hogy képessé tegyük az embereket a képzéseken való részvételre és/vagy a munkakeresésre.

Magyarországon ezek egyelőre pusztába kiáltott szavak: a kormány tétlenül nézi milliók teljes nyomorba süllyedését, munkaképességük elvesztését, a reménytelenség eluralkodását, ami nemcsak embertelen, de hozzájárul a különböző ágazatok munkaerőhiányához is.  

A Párbeszéd üdvözli az Európai Parlament döntését, és továbbra is elszántan küzd a szociális jogokért, a megélhetés biztonságáért, a magyarok széles körét érintő létbizonytalanság felszámolásáért.

 
Budapest, 2017. január 20.
Párbeszéd Sajtó

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!