Már-már azt hittük, a magyar kormány a racionalitás felé tesz lépéseket az energiapolitika területén. De aztán hamar eloszlatták a megalapozatlan vádat, hogy épeszűen gondolkodnának. Marad a lopás, és Paks2 nukleáris csapása a következő évtizedek magyar költségvetéseire és energiapolitikájára.

Két héttel ezelőtt váratlanul módosította a kormány a megújuló energia kötelező átvételéről szóló rendeletét, gyakorlatilag lehetetlen feltételeket támasztva az 500 KW alatti kiserőművek számára az engedélyeztetésben. Pedig rövid ideig úgy tűnt, hogy a 2010 óta tartó, megújuló-ellenes szabadságharcban legalább bizonyos frontokon tűzszünet állhat be. A 2011 óta várt új megújulós szabályozás (a METÁR) tavaly év eleji hatályba lépése felvillantotta azt a lehetőséget, hogy szélesebb, kiszámíthatóbb támogatással Magyarország is nekiindulhat a világban már régóta zajló energiaforradalomnak. Ha szélerőműveket nem is engedélyeznek továbbra sem, de legalább a napenergia területén beindulhat a lendületesebb növekedés, kellőképpen decentralizált struktúrában (sok kis és közepes méretű projekttel és céggel). Hisz annak idején (2010-ben) épp az volt a kormány legfőbb érve a szélerőművek ellen, hogy szerintük az döntően külföldi tulajdonú nagyvállalatoknak nyit piacot és lehetőséget. Most nem mennék bele annak taglalásába, hogy ez miért nem igaz, vagy a szélenergia tiltása helyett mit lehetett volna tenni a KKV-k és közösségi alapú projektek kedvezményezésére, itt és most csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kormány az új módosítással épp a KKV-kat szorítja ki a napenergia piacról, azt lényegében néhány, időben és jól informált nagy cégre szabva.

Mert ne legyen kétségünk. A módosítás célja alapvetően az, hogy szoros kontroll alatt tartsa a megújulós piacot, lehetetlenné téve, hogy a technológiai és piaci körülményeknek megfelelő, robbanásszerű fejlődés következzen be, ami azzal a veszéllyel járna, hogy pillanatok alatt kiderülne, hogy Paks2-re semmi szükség. Fent kell tartani a mesterséges energiapiaci kapacitáshiányt, hogy annak kitöltésére aztán be lehessen tolni a veszteséges, drága, káros és kockázatos új paksi blokkokat.

A fejlemények azonban sajnos egy korábbi elképzelésemet is felülírják. Egy ideje azt gondolom, hogy a magyar energiaforradalom utolsó esélye, ha meggyőzzük a kormányt, hogy végső soron a megújuló energiatermelésből is lehet lopni. És mind jobban járunk, ha Mészáros Lőrinc nem értelmetlen atomerőművön, hanem szélturbinákon és naperőműveken gazdagodik, ha közben Magyarország, ha lassabban, drágábban, alacsonyabb hatékonysággal, korrupciós veszteséggel is, de csak a jó irányba halad. A friss módosítás azonban világossá teszi, hogy a cél csupán a szektorban lenyúlható hazai közpénzek (és esetleg némi uniós beruházási támogatás) maradéktalan begyűjtése, de anélkül, hogy a magyar energiapolitika irányán az érdemben változtatna. Világos, hogy itt csak azok rúghatnak majd labdába, akik jó politikai kapcsolatok, naprakész információk birtokában néhány nagyberuházással biztos, kiszámítható jövedelemre óhajtanak szert tenni, de annak, hogy KKV-k, önkormányzatok, fogyasztói szövetkezetek, állampolgári kezdeményezések beruházásainak ezrei révén áttörés történjen a megújuló energia piacán, annak vaskézzel kell gátat szabni.

Rossz hír ez, mert ha a megújulók terjedéséből oligarcháink leszednék a maguk korrupciós jutalékát, az ugyan veszteség lenne, de mégiscsak a jó irányba haladnánk. De ha csak a lopás marad ebből a kombinációból, abból nem lesz semmi, néhány saját lábon, vadászkastélyon és helikopterezésen túl. Egy ország jövőjének kicsit sovány.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője