Női egyenjogúság: lehet családod és karriered!

 

Egyenlő esélyeket kell biztosítanunk minden nő számára. A megélhetésért küzdő fiatalok csak nehezen tudnak gyermeket vállalni, a kisgyermekes anyák pedig nagyon nehezen tudnak visszatérni a munkerőpiacra.  Ezért a Párbeszéd Magyarországért (PM) küldetésként tekint a nők politikai részvételének erősítésére, a férfiak és nők közötti bérkülönbségek csökkentésére, a gyermekneveléssel összefüggő támogatások átalakítására, a részmunkaidő és a távmunka a jelenleginél jóval nagyobb mértékű elterjesztésére. Támogatjuk továbbá a családon belüli szerepek kiegyensúlyozottabbá válását, családbarát munkahelyek létrehozását.

 

 

1.     Szigorítani fogjuk a családon belüli erőszakra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve társadalmi szemléletformálással és büntetőjogi eszközök hathatós alkalmazásával egyaránt fel fogunk lépnünk a prostitúcióra kényszerítettek védelmében.

2.     Segíteni kell a részmunkaidő és más, atipikus munkavállalási formák elterjedését.

3.     Alanyi joggá tennénk a közszférában a részmunkaidő választását, míg a vállalti szférában ösztönöznék a cégeket erre.

4.     Támogatjuk, hogy a GYED esetében az apa legalább három hónapot otthon töltsön a gyermekével.

5.     Az alapjövedelem bevezetéséig emelni kell a családi pótlék összegét, mely érdemben segíti a szegény családokat.

6.     A gyerek másfél éves korától utalvánnyal támogatjuk a dolgozó szülők gyermekének napközbeni ellátástát.

7.      A kisgyermekes szülők munkahelyi védettségét biztosító jogszabályi garanciákat legalább a 2012 júliusa előtti szintre fogjuk visszaállítani.

Kép: 
Szűrőtag: