A Párbeszéd Magyarországért frakcióvezetője

Szabó Tímea 1976-ban született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd a Harvard Egyetem jogi karán is tanult. Kezdetben öt évig újságíróként brit és amerikai lapoknak, illetve hírügynökségeknek tudósított. Ezután a Harvard Egyetem jogi karához tartozó kutatóprogramnál dolgozott kutatásvezetőként. 2001 nyarán három hónapot töltött Pakisztánban, ahol civil szervezetekkel dolgozott. 2001-től az ENSZ missziójával közreműködve segédkezett az afgán kormány felállításában, az ország békéjének helyreállításában, majd csatlakozott a CARE International civil szervezethez, ahol egy országos emberi jogi programot vezetett. 2003-tól hat évig a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa volt. 2009-ben az LMP alapítója, választmányi tagja, szóvivője. Az európai parlamenti választáson a párt listavezetője. 2010-től országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke, az Országgyűlés Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács delegációjának tagja. 2013 januárjában kilépett az LMP-ből, és társaival megalapította a Párbeszéd Magyarországért Pártot, amelynek kilenc évig társelnöke volt. 2014-től 2018-ig az Országgyűlésben független képviselőként és a Népjóléti bizottság tagjaként politizált. Fő területei az egészségügy, a gyermekéhezés és a szegénység felszámolása. A 2018-as és a 2022-es országgyűlési választáson Budapest 10. számú választókörzetét (Óbuda-Békásmegyer) megnyerve egyéni képviselőként jutott az Országgyűlésbe. Jelenleg a Párbeszéd frakcióvezetője.