Az Orbán-kormány magánvagyonná alakította a Lajos-forrás turistaházát és az annavölgyi üdülőt

 

Támogasd aláírásoddal, hogy visszaszerezzük az Annavölgyet és a Lajos-forrást, megvédjük a területet a további privatizációtól és a beépítéstől! Követeljük az Annavölgyet és a Lajos-forrást alapítványi tulajdonba adó törvény azonnali visszavonását!

 

Az Orbán-kormány sok milliárd forintnyi közvagyont szervezett ki alapítványi tulajdonba. Bár jól hangzik, hogy ezek az alapítványok „közérdekű vagyonkezelők”, a valóságban a nekik juttatott vagyon vagy támogatás nem számít közpénznek, az alapítói jogok átszállnak magukra az alapítványokra, és az alapítványoknak juttatott vagyonról is teljeskörűen dönthetnek – akár el is adhatják! Erre az estre az állam előre le is mondott az elővásárlási jogáról.

A Fidesz-KDNP országgyűlési képviselői a járvány okozta válságot kihasználva ezermilliárdos közvagyon kiszervezése érdekében április 27-én megszavaztak egy olyan törvényt is, amellyel létrehozza a Hauszmann Alapítványt, így adva magánkézbe az annavölgyi üdülőt és a Lajos-forrás mellett lévő turistaházat. Hiába kampányolt évekig a Fidesz azzal, hogy most már aztán tényleg felújítja a turistaházat a Lajos-forrásnál, erre nem került sor. Most már tudjuk, hogy miért nem. Az Orbán-kormány úgy döntött, jobb kezekben van a turistaház és az annavölgyi üdülő egy NER-közeli alapítványban, amelyet nem kötnek a közvagyont illető kötöttségek.

Az elmúlt 10 évben rendszeresen felmerült, hogy a NER több száz lakásból álló luxuslakóparkot szeretne felhúzni az annavölgyi üdülő helyére. Értjük, hiszen az Annavölgy Szentendre egyik utolsó zölddel körülvett, gyönyörű, természetközeli helye. Ugyanakkor tavasszal fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amelynek segítségével a kormány bármikor úgy dönthet, hogy a „tömeges migrációra” való hivatkozással elveszi egy területtel kapcsolatban az építési szabályozás jogát a helyi önkormányzatoktól.

Megnyílt az út, hogy a NER képviselői kényük-kedvük szerint bármikor átminősítsék a területet. Akár el is adhatják, vagy ingyen odaajándékozhatják ezeket a nemzetet és a szentendreieket illető ingatlanokat. Tehát alapítványnak szervezték ki a közvagyont, és megvan a törvényi felhatalmazás arra, hogy a kormány bármikor kiemelje a hatályos építési szabályozás alól az annavölgyi üdülőt és a Lajos-forrás turistaházát.

Eddig az Orbán-kormány mit tett a hasonló helyzetekben?

 

Nem engedjük, hogy a kormány elvegye a szentendreiek legszebb pihenőhelyeit! A törvényt vissza kell vonni!

Írd alá a petíciót!


Ha egyetért, kérem, adja meg az adatait: