Szabó Tímea
Megosztás
2017.3.28. |

A Párbeszéd információi szerint a Pető Intézet vezetői a közeljövőben visszahívják a kényszerből távozott konduktorokat, akik ismét a pedagógus bértábla alapján kapják majd a fizetésüket. Úgy tűnik, ezzel sikerül biztosítani a felnőtt ambulancia és a nemzetközi intézet zavartalan működését, és ellátni a több száz sérült gyereket és felnőttet.

Habár a kormánypárti képviselők a Kulturális Bizottságban ma leszavazták és politikai kampánynak minősítették a Párbeszéd azon javaslatát, amely alapján a konduktorok egységes bértábla és egységes szabályok alapján dolgozhatnának a jövőben, mégis sikerült megmenteni a világhírű intézmény két fontos programját.

Információink szerint tegnap a vezetőség összehívta a konduktorokat, és közölték, hogy visszahívják dolgozni azokat, akik a megalázó feltételek miatt nem voltak hajlandóak aláírni a fizetéscsökkentéssel és a kötelező óraszámuk növekedésével járó új munkaszerződésüket. A vezetőség ezen a találkozón ugyan hangot adott a Párbeszéd iránti ellenszenvének, a párt örömét fejezi ki, hogy a kancellár a jövőben végre az intézmény és a beteg, sérült emberek érdekeit tartja majd szem előtt.

A Párbeszéd bízik abban, hogy a jövőben a kormány és a kancellár mindent megtesznek az intézmény biztos működése érdekében. A Párbeszéd továbbra is nyomon követi az eseményeket, és tovább küzdünk a kiszolgáltatott emberek megbecsüléséért.

Budapest, 2017. március 28.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

 

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!