Párbeszéd
Megosztás
2017.4.18. |

Lázár János a napokban gyakorlatilag megfenyegette a Szegedi Tudományegyetem vezetőit, amiért kiálltak a CEU mellett. Bebizonyosodott, nem a Közép -Európai Egyetem az utolsó célpont. A Párbeszéd szerint a habonyi kényszercselekvésekkel a kormány elüldözi a fiatalokat hazánkból.

Az elmúlt hét évben drasztikusan lecsökkent a felsőoktatás költségvetési támogatása, ezzel hazánk az utolsók között kullog az Európai Unióban, miközben drasztikusan visszaesett az egyetemekre jelentkezők száma is. Míg 2010-ben közel 70000-en kerültek be valamely felsőoktatási intézménybe, tavaly már csak 54000-en.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatát több mint 12 évig vezető Török Márk kiváló kapcsolatot ápol kormánypárti politikusokkal, többek között emiatt sem tudta az egyetem évekig eltávolítani a pozíciójából. A kialakított kancelláriarendszer is pártállami időket idéz, hiszen ezeknek a fideszközeli embereknek az egyetlen feladata, hogy Orbánék ellenőrzésük alatt tarthassák az egyetemek működését.

Ha nem történik kormányváltás jövőre, akkor végérvényesen veszélybe kerül a fiatalok jövője és helyrehozhatatlan károkat szenved a magyar felsőoktatás. Lázár Jánoséknak nem fenyegetnie kellene az egyetemek vezetőit, hanem hagyni, hogy végre szabadon végezhessék a munkájukat. A Párbeszéd elkötelezett, hogy hallgatóival, oktatóival összefogva megvédje a Szegedi Tudományegyetemet.

Szeged, 2017. április 18.
Dr. Kovács Tamás
a Párbeszéd Magyarországért szegedi elnöke

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
http://alapjovedelmet.hu/

Csatlakozz, mert tenni kell!