Megosztás
2015.7.13. |

A PM szerint elfogadhatatlan, hogy a Fidesz 35 milliárd forintért suttyomban megkezdi a szerb határon az új vasfüggöny építését, miközben az Unió egyértelműen jelezte, hogy nem ad rá forrást. A kerítést tehát a kormány valójában a magyar adófizetők pénzéből építtetné, ahelyett, hogy arra költene, amire itthon valóban szükség van: a szegénység enyhítésére, a szociális dogozók, az orvosok és a pedagógusok béremelésére, az oktatásra és az egészségügyre. A PM felszólítja a kormányt azonnal hagyja abba a kerítés építését!

 

A Belügyminisztérium információi szerint ma reggel megkezdődött az úgynevezett határzár megépítése, amivel azt a hamis képzetet keltik, hogy bárkit is távol tudnak tartani a határtól. Magyarországot a magyar és nemzetközi jogszabályok is kötelezik arra, hogy megfelelő védelmet biztosítson a menekültek számára, e kötelezettségeknek ez a kerítés sem szabhat gátat.

 

Amíg a menekültek ellátását az EU állja, addig Brüsszel már egyértelműen jelezte, hogy a kerítésre egy fillért sem adnak, tehát annak költségét a magyar adófizetők állják.

A PM mélyen elítéli az Orbán-kormányt, hogy amikor 4 millió szegény él Magyarországon, akkor nem a kilátástalanság felszámolásán, hanem a saját gyűlöletkampányán dolgozik, és arra költ el fölösleges 10 milliárdokat.

 

A PM hétfőn levélben kérte Áder Jánost, hogy ne írja alá kerítés építésről szóló törvényjavaslatot és javasolta, hogy az állam üresen álló laktanyák megnyitásával biztosítson megfelelő ellátást az ide érkező menekülteknek.

 

Budapest, 2015. július 13.

 

 

PM Sajtó