Megosztás
2015.3.2. |

A Párbeszéd Magyarországért felszólítja az Orbán-kormányt, hogy tisztázza a Fidesz KGBélájának szerepét és kinevezésének körülményeit. Valóban Fazekas Sándor miniszter nevezte ki Kiss Szilárdot miniszteri biztossá, miután fennakadt a nemzetbiztonsági átvilágításon? Írásbeli kérdéssel fordulunk Szijjártó Péter és Fazekas Sándor miniszterekhez.

 

Mint ismert, 2015. januárjában a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte az Orbán-kormány egyik moszkvai lobbistájának előzetes letartóztatását. A ma nyilvánosságra került adatokból kiderül, hogy a bűncselekmény elkövetésekor Kiss Szilárd oroszországi attaséként szolgált, és az Alkotmányvédelmi hivatal szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentett. 

 

Úgy látszik, az Orbán-kormánynak az orosz barátság bármit megér, és a Jobbik után a Fidesznek is megvan a maga KGBélája. A fenti tények ismeretében súlyos felelőtlenségnek tartjuk, hogy az Orbán-kabinet a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott lobbistáját új pozícióba “buktatta", azzal, hogy a Földművelésügyi Minisztérium Kiss Szilárdot keleti gazdasági kapcsolatokért felelős miniszteri biztosnak nevezte ki.

 

A Párbeszéd Magyarországért szerint elfogadhatatlan, hogy felelős kormányzati pozíciókat Magyarország számára káros és komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek töltsenek be. Felszólítjuk Fazekas Sándor minisztert, hogy tisztázza: valóban jóváhagyta-e Kiss Szilárd miniszteri biztosi kinevezését, annak ellenére, hogy Kiss fennakadt a nemzetbiztonsági átvilágításon?   

 

Budapest, 2015. március 2.

 

Szabó Tímea, országgyűlési képviselő,

a PM társelnöke