Tordai Bence
Megosztás
2018.12.15. |

A "rabszolgatörvény" életbe lépésének megakadályozása érdekében karácsonyig kitartó országos demonstrációkról és "hosszú távú polgári ellenállásról" egyeztet az ellenzék, a szakszervezetek és az eddigi tüntetések szervezői - közölte Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján.

        Tordai Bence elmondta: jelenleg is egyeztetnek arról, hogyan lehet még hatékonyabb, még békésebb és még több embert megmozgató tüntetéseket, illetve útlezárásokat, blokádokat szervezni a következő napokra nemcsak  Budapesten, hanem szerte az országban. "Karácsonyig ez kitart" - tette hozzá a képviselő, aki szerint a következő hét feladata lesz megszervezni és felépíteni a formai kereteit annak "a hosszú távú polgári ellenállásnak", amely meg fogja akadályozni a rabszolgatörvény életbe lépését, és vissza fogja szorítani a Fidesz túlhatalmát.
    Közlése szerint a Párbeszéd az "utcai ellenállás és a polgári engedetlenség folyamatának előrelendítése" érdekében egy hárompontos csomagot javasol: a munkáltatóktól azt kérik, álljanak ki a dolgozóik mellett és nyilatkozatban, közleményben vállaljanak kötelezettséget arra, hogy nem fogják bevezetni a 400 órás kötelező túlmunkát.
    Emellett a Párbeszéd azt követeli Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a tüntetéseket biztosító rendőrök még idén karácsony előtt kapják meg a túlóráért járó javadalmazásukat.
    Hangsúlyozta: a belügyminisztertől továbbá azt is elvárják, hogy tartsa fenn a békét a tüntetéseken, utasítsa az eljáró rendőröket arra, hogy ne használjanak feleslegesen könnygázt, és akadályozzák meg a provokátorok fellépését.
    Tordai Bence szerint ugyanis olyan értesülések jutottak el a Párbeszédhez, miszerint "Fideszhez köthető szélsőjobboldali figurák" jelennek meg a vasárnapi tüntetésen és próbálnak meg feszültséget és a botrányt kelteni.
    Arra a kérdésre, hogy az elmúlt napok tüntetéseit mennyire tartja békésnek, Tordai Bence úgy válaszolt: a Párbeszéd minden alkalommal azt kérte, hogy az emberek vigyázzanak egymás testi épségére. A politikus a tüntetéseken zajló vandál, agresszív viselkedésre vonatkozó több kérdésre válaszolva megerősítette: nem ért egyet azzal, ha a tüntetők rendőröket dobálnak. Ugyanakkor hozzátette: elfogadható "kis tusakodás a rendőrökkel", amire a rendőrök is azt mondják, hogy még "vonalon belül van", de csak addig, amíg személyi sérülés nem történik.
    Jelezte: szerdán a Fidesz székházánál tartott tüntetésen ő maga kétszer is felszólalt annak érdekében, hogy a tüntetők ne bántsák a rendőröket, illetve vonuljanak tovább. Szintén kérdésre válaszolva közölte: nem értett egyet azzal, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke füstgránátot dobott a rendőrökre, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy nem ártalmas, semmilyen veszélyt nem hordozó eszközről van szó, amitől senkinek nem esik bántódása.
    Arra a kérdésre, hogy miért lehetnek külföldi, több esetben CEU-n végzett diákok a tüntetők között, Tordai Bence azt válaszolta: a demonstrációk nemcsak a túlóratörvényről szólnak, hanem az egész rezsimmel mennek szembe, a CEU bezárása miatt pedig érthető, hogy itt élő CEU-s diákok vagy volt diákok is dühösek.

 

MTI

Csatlakozz!

 

 

fotó: Tremmel Márk, atlatszo.hu