közszférában dolgozók
Megosztás
2018.1.3. |

A Párbeszéd szóvivője arra szólította fel a kormányt, hogy a választásokat követően tömeges leépítések helyett képzéseket és magasabb bért adjon a közszférában dolgozóknak, ezzel is javítva a közszolgáltatások színvonalát.

    Tordai Bence azt mondta, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Csepreghy Nándor államtitkár tavalyelőtt arról beszélt: rövid távon 1-200, hosszú távon 600 ezerrel kevesebb, az államnak, a közösségnek dolgozó emberre van szükség, a nemzetgazdasági tárca pedig "tagadta, de nem cáfolta", hogy a választás után tömeges leépítésekre készülnének.

    Hiába állítják, hogy nem azért kérnek uniós pénzt a kirúgott közalkalmazottak újbóli elhelyezkedésének segítésére, mert ki akarják rúgni őket; ez egyszerűen nonszensz - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, az Orbán-kormány célja évek óta az, hogy leépítse a közszolgáltatásokat.

    Tordai Bence az idei választás egyik tétjének azt nevezte, hogy a kormányzat megvalósíthatja-e ezt a tervet, amely szerinte nemcsak embertelen és ostoba lépés, és egyszerre szolgálja a kiszolgáltatottság növelését és a hatalomkoncentrációt, hiszen így például egyes ügyek intézése a helyi önkormányzatoktól a kormányablakokhoz kerülne.

 

Budapest, 2018. január 2., kedd (MTI)

 

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!