Megosztás
2016.8.30. |

A Párbeszéd Magyarországért támogat minden, a valódi fenntarthatóságot segítő eszmecserét - mondta a párt zuglói alpolgármestere annak apropóján, hogy Budapesten kedden kezdődik az 5. Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia.

 

    Szabó Rebeka sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az eseményen kutatók, politikusok és civil szervezetek képviselői keresik a választ arra, hogy a jelenlegi gazdasági kereteken túllépve hogyan érhető el egy olyan társadalmi átalakulás, amelynek során igazságosabban osztják el a javakat, nő a jólét, de tiszteletben tartják az ökológiai korlátokat.
    Az alpolgármester közgazdászokra hivatkozva kiemelte, hogy a GDP növekedése önmagában nem eredményez jólétet mindenki számára, ráadásul a GDP-t növelő tevékenységek egy jelentős része súlyosan pusztítja a környezetet.

    A politikus ehhez kapcsolódva azt mondta, hogy Magyarországon a Párbeszéd által szorgalmazott alapjövedelem bevezetése tudná a leghatékonyabban felszámolni a mélyszegénységet illetve a dolgozói szegénységet. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy Finnországban, kísérleti jelleggel, már 2017. januárjától bevezetik az alapjövedelmet, a lépéstől pedig a bürokrácia és a szegénység csökkenését valamint a munkaerőpiac élénkülését várják.

 

Budapest, 2016. augusztus 30., kedd (MTI)

 

 

Elég volt a kizsákmányolásból, a kiszolgáltatottságból!