Megosztás
2014.9.30. |

Szimbolikusan helyreigazította a szerinte őt rágalmazó óriásplakátot Karácsony Gergely, a baloldali pártok zuglói polgármesterjelöltje kedden Budapesten, és újságíróknak elmondta: rágalmazás és plakátjai megrongálása miatt feljelentést tett a rendőrségen.

    Az Együtt-PM politikusa egy Hazugság feliratú, kisebb méretű plakátot ragasztott a Róna utca és az Egressy út sarkán lévő óriásplakátra, amelyen az a neki tulajdonított 2012-es idézet olvasható: "Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt és irtózok is tőlük már esztétikailag is". (A plakát kiadójaként a Szeretjük Zuglót Egyesület volt feltüntetve.)
    Karácsony Gergely az idézetről azt mondta, "én biztos, hogy soha az életben ebben a formában ki nem ejtettem a számon".
    Szerinte míg a baloldali ellenzéki pártok jelöltjei arról beszélnek, milyen fejlesztéseket, milyen Zuglót képzelnek el, a Fidesz nem beszél másról, csak róla. "Egy végtelenül aljas, mocskos és hazug kampányt" indítottak, és mivel nem találtak mást, most megpróbálnak az ellenzéki összefogáson belül éket verni - közölte.
    Tóbiás József, az MSZP elnöke a sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, hogy a kerületek döntő többségében van esély a változásra, a baloldali jelöltek győzelmére október 12-én. Ha ez így lesz, akkor a Fidesz választási törvénye "a visszájára sül el", hiszen a Fővárosi Közgyűlésben többségben lesznek az ellenzéki polgármesterek - fejtette ki. 
    Az ellenzéki politikus szerint az önkormányzati választással véget kell érnie a fideszes városvezetés korszakának. Emlékeztetett arra, hogy a tavaszi országgyűlési választáson a szocialisták jelöltje, Tóth Csaba - aki szintén ott volt a sajtótájékoztatón - nyerte meg a zuglói körzetet.
    A Bokros Lajosnak, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltjének támogatására vonatkozó kérdésre válaszolva az MSZP elnöke azt mondta, sem ok, sem szándék nincs arra, hogy az MSZP országos elnökségének azon véleményét megváltoztassák, hogy nem támogatják a jelöltségét.
    Felvetették, hogy Bokros Lajos egy televíziós interjúban azt mondta, Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke úgy tárgyalt vele a hétvégén, hogy azt állította neki, bírja a többi baloldali párt egyetértését is. Erre Karácsony Gergely úgy válaszolt, hogy nagyon gyorsan történtek a dolgok, és lehet, hogy voltak félreértések. Amikor ezek a tárgyalások elkezdődtek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) még nem hozott testületi döntést arról, hogy támogatna-e bárki más jelöltet a visszalépő Falus Ferenc helyett - közölte.
    A PM-es politikus kijelentette: azért lett politikus, hogy egy progresszív, zöld-, baloldali politikát támogasson, és tiszteli Bokros Lajost, de nem tudja tőle elvárni, hogy ezt a politikát támogassa. Szavazóként lehet, hogy másképpen fogok viselkedni - jegyezte meg.    
    A kérdésre Tóbiás József azt mondta, sokszor beszélt Szigetvári Viktorral, de nem volt olyan beszélgetésük, amelyen szóba került volna Bokros Lajos neve, vagy felhatalmazást adott volna a tárgyalásokra. Ez azért sem lehetséges - folytatta - , mert az MSZP-ben testületek és nem személyek döntenek.
    A főpolgármester-jelöléssel kapcsolatos, hónapokig tartó folyamatra vonatkozó kérdésre az MSZP elnöke azt mondta: "sokkal többet ki lehetett volna hozni" ebből.



MTI 2014. szeptember 30., kedd 13:26