Szegénység
Megosztás
2019.10.17. |

Hiába tagadja az Orbán-kormány, Magyarországon milliókat veszélyeztet a szegénység és a társadalmi kirekesztettség. A dolgozói szegénység évről évre nő, 230 ezer gyermek pedig elképzelhetetlen nyomorban él. A Párbeszéd ma a szegénység elleni küzdelem világnapján újra beadja a szegénység felszámolását célzó javaslatát.

Orbánék az elmúlt 9 évben egy sor olyan támogatást szüntettek meg vagy fagyasztottak be, melyek már bizonyították, hogy képesek segíteni a társadalom legszegényebbjeinek életén. Ilyen a családi pótlék, vagy a GYES, amelyek összege 2008 óta változatlan. Közben minden pénzt elloptak a Rászorulókat Támogató Operatív Programból, amelynek célja a nyomor enyhítése lett volna.

Nem hiába kapott a napokban 3 közgazdász is Nobel-díjat a globális szegénység enyhítéséért végzett munkájáért, a világ ma erre fókuszál. Mindannyian kiemelték, az oktatás és az egészségügy kiemelkedő szerepét és az egyénre szabott programok jelentőségét. A Párbeszéd azért nyújtja be ismét javaslatait, hogy végre érdemi munka kezdődhessen ezeken a területeken is, és Magyarországra is beköszönthessen a jólét.

 

Budapest, 2019. október 17. 

 

(fotó: Új Egyenlőség)