Megosztás
2017.1.13. |

A Párbeszéd üdvözli, hogy a munkavállalói érdekképviseletek és egy újabb parlamenti párt is támogatja az idősekre vonatkozó alapjövedelmet, vagyis az alapnyugdíjat. Hiába a Fidesz hazug propagandája, a tények önmagukért beszélnek: kilencedik éve nem emelkedett a 28500 forintos öregségi nyugdíjminimum.

A Párbeszéd közel két évvel ezelőtt nyilvánosságra hozta számításait, amik bizonyítják: a mai költségvetési helyzetben is van rá mód, hogy megelőzzük a végletes szegénységet – ami különösen fontos az idős emberek esetében.

Ha az Országgyűlés elfogadta volna a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea 2200 milliárdos módosító csomagját a 2017-es költségvetéshez, ma nem lenne lehetséges, hogy bárki is 50 ezer forintnál alacsonyabb nyugdíjat kapjon. Így viszont az öregségi nyugdíjminimum továbbra is csak 28500 forint, amely negyedével kevesebbet ér, mint 9 évvel ezelőtt.

A Párbeszéd javaslata szerint a nyugdíjemelések során innentől kezdve a nyugdíjas fogyasztói kosarat kellene alapnak venni, azonos összeggel emelni a nyugdíjakat, és büntetőjogilag szankcionálni, ha egy döntéshozó – jelen esetben Orbán Viktor kormányfő – az előre jelzett drágulás mértéke alatti nyugdíjemelést tervez be a költségvetésbe.

Az alapnyugdíj bevezetése egyben a GYES összegének emelését is jelentené, ami szintén életbevágó jelentőségű, hiszen ma a kisgyerekes családok közel fele szegénységben él.

Budapest, 2017. január 13.
Tordai Bence
a Párbeszéd szóvivője

Nekünk mindenki számít!
Csatlakozz!