Raoul_Wallenberg_iskola
Megosztás
2015.4.17. |

A Párbeszéd Magyarországért (PM) álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány be akarja zárni a hazai egészségügyi szakképzés egyik legjelentősebb intézményét, a Raoul Wallenberg Szakközépiskolát és Szakiskolát  A bezárás oka az, hogy a nagyétkű Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiszemelte magának az iskola épületét. A PM felszólítja az Orbán-kormányt, hogy álljon el az intézmény felszámolásától. 

 

Embertelen és átgondolatlan lépés, hogy nem sokkal az érettségi előtt, mindenféle előzetes értesítés nélkül, az Orbán-kormány a saját maga által kreált törvényeit is megsértve beszántaná az iskolát, diákjait több intézménybe irányítva át. Az Orbán-kormány ezzel a főváros legnagyobb TISZK-központját és legnagyobb iskoláját szünteti meg.

Ez a helyzet is bizonyítja, hogy Orbánék csak az oktatási rendszer szétverésében jeleskednek. Nem hagyhatjuk, hogy az Orbán-kormány elvegye a gyermekeinktől a előre jutás és a boldogulás lehetőségét. Ezért is indítottuk el az „El a kezekkel a középiskoláktól” mozgalmunkat az iskolák megmentéséért.

Budapest, 2015. április 17.

 

PM Sajtó

 

(kép forrása:panoramio.com)