Megosztás
2016.5.27. |
 A Párbeszéd Magyarországért (PM) tiltakozik az óbudai Római partra tervezett mobilgát ellen, amit jelenlegi formájában a rendszerváltozás óta eltelt időszak legkörnyezetrombolóbb budapesti beruházásának tart.
 
    Az ellenzéki párt szerint a jelenlegi nyomvonal egyetlen célja, hogy megvédjék azokat az épületeket, amelyeket a szabályok kijátszásával húztak fel a hullámtérben.
 
    Pénteki, budapesti sajtótájékoztatón a PM III. kerületi önkormányzati képviselője, Béres András azt mondta, hogy a környéken élőket más nyomvonalon felhúzott építményekkel is meg lehetne védeni, az államnak pedig nincsen gátépítési kötelezettsége a hullámtérben.
 
    Nem számít, hogy öt kilométernyi ökoszisztémát pusztítanak el és 1500 fát vágnak ki, csak az számít, hogy egyetlen négyzetméternyi magánterületet se kelljen kisajátítani, a beruházást száz százalékig közpénzből lehessen megvalósítani - bírált a politikus.
 
    Béres András azt mondta, értékes közterületet nyerhetnének, ha a gátat az épületek kerítéseinek vonalában építenék. Az önkormányzati képviselő bírálta, hogy a főpolgármester ígérete ellenére sem tájékoztatta a Fővárosi Közgyűlést a nyomvonalról. 
 
    Szabó Tímea társelnök, aki a miniszterelnököt tette felelőssé a beruházásért, úgy fogalmazott, hogy "Orbán Viktor rombolási vágya nem ismer határokat, képes mindent és mindenkit elpusztítani, csak azért, hogy ő uralkodhasson a magyar emberek felett". A kormányfő "újabb pusztításra készül", mert "megalomániája miatt" 1500 fát készülnek kivágni a Római parton - fogalmazott, hozzátéve: a beruházás tervezett költségei öt év alatt hatszorosára, 2,5 milliárd forintról 15 milliárdra nőttek.
 
 
Budapest, 2016. május 27., péntek (MTI)
 
 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!