Megosztás
2016.6.5. |

Az Orbán-kormány a pedagógustársadalmat semmibe veszi, létbizonytalanságban tartja. A totális központosítással csak egy célja van: elvenni a diákok és a pedagógusok szabadságát. A Párbeszéd Magyarországért azért gyűjt most aláírásokat a Kassainé Szegfű Zsuzsa tanítónő által kezdeményezett népszavazásra, hogy a diákok s tanárok visszakapják szabadságukat.

 

Ma a gyerekek és pedagógusok helyett stadionokra, kisvasútra, Orbán- és Matolcsy-rokonokra költik a közpénzt. Holott a KLIK csődje már a napi munkát veszélyezteti, a nemzetközi mérések alapján folyamatosan csökken a tanulók teljesítménye, a szegregáció pedig soha nem látott léptéket öltött.

 

A Párbeszéd Magyarországért szerint vissza kell adni a továbbtanuláshoz való jogot, az iskolák, pedagógusok, diákok autonómiáját. Nem megsokszorozni, hanem megszűntetni kell a KLIK-et! Tiltakozunk a kormány azon terve ellen is, hogy az iskolafenntartás és -üzemeltetés einstandolása után még meg is sarcolnák az önkormányzatokat, teljesen kizárva a helyi közösségeket az iskolák működtetéséből. A kötelező iskolaotthonos oktatás ellen Kassainé Szegfű Zsuzsa tanítónő által kezdeményezett népszavazás ezért szimbolikus jelentőségű: a szülők és pedagógusok aláírásukkal vállalhatnak egymással szolidaritást, s így megerősödve vehetnek részt a Tanítanék mozgalomban. 

 

Budapest, 2016. június 5.

Dr. Erőss Gábor,

a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, 

oktatási szakpolitikus

 

Párbeszéd: Veled!

Csatlakozz!